Húsvéti nyuszik és csibék, amiknek elkészítéséhez biztos mindened megvan

Nem kell feltétlenül boltba menni vagy komoly pénzeket kiadni: ezek a nyuszik és csibék csupa újrahasznosított hulladékból készülnek.

Ez a húsvét más lesz, mint a többi, hiszen mindannyian már egy hónapja otthon leszünk, mire eljön. Így különösen fontos, hogy adjunk a hangulatfokozásnak, és elárasszuk a lakást kiscsibékkel, nyuszikkal, virágokkal, tojásokkal és egyéb díszekkel. De nézzük a dolog jó oldalát: most legalább bőven van rá időnk, hogy elpepecselgessünk ilyesmivel is.

Mivel a legtöbben igyekszünk a lehető legkevesebb helyre kimászkálni, nem biztos, hogy lesz alkalmunk eszközöket beszerezni, így megpróbáltunk olyan ötleteket gyűjteni, amelyekhez minden megvan egy átlagos háztartásban: tojásos dobozok, tejesdobozok és félpár zoknik támadnak fel idén húsvétkor.

Nyuszi wc papír gurigából

Annyira egyszerű, hogy a gyerekek is simán el tudják készíteni: be kell festeni a gurigákat, majd hagyni megszáradni. Külön színes papírból vágunk neki fület, és a guriga tetejére ragasztjuk. Az orra helyére lehet valamilyen anyagdarabot ragasztani, még jobb, ha szőrös. Bajszot is ragaszthatunk neki papírcsíkokból, de akár fonálból vagy spárgából is. Hátul, a farka lehet valamilyen vattadarabka, amit előbb be is festhetünk.

Nyuszi tejesdobozból

Ehhez a nyuszihoz egy üres tejesdobozra lesz szükség, amelyre, miután alaposan kimostuk, két nyuszifül formát kell rajzolni, majd ennek mentén levágni a tetejét. Ezután elvileg a külső, színes rész simán lehúzható, ha mégsem, akkor fessük le az egészet úgy, ahogy van. Ha megszáradt, már csak szemeket, szájat kell neki rajzolni, kiszínezni a fülét és kész. Ebben a nyúlban a később kidekorált húsvéti tojásoknak is remek helye lesz majd.

Kiscsibe tojástartóból

A tojástartó valóságos kincs, lehet hasznosítani szétvagdosva, egészben, ki lehet festeni, vagy változhat ilyen kissé sarkos, mégis egészen cuki csibévé. A tojástartó darabjait ollóval szét kell vagdosni, majd egyenletesen sárgára festeni. Az egyik oldalát ragasztószalaggal rögzíteni kell, hogy majd visszacsukható lehessen. Ezután már csak papírszárnyakra, papír tappancsokra és csőrre lesz szüksége, és kész.

Zokninyúl

Biztos, hogy mindenkinek a fiókjában lapul olyan zokni, aminek rég elveszett a fele, vagy kilyukadt, és árván maradt az ép darab. Most nyúl lehet belőle, és még varrogatni sem kell hozzá. Csak befőttes gumira, szalagokra és egy filctollra lesz szükség, no meg valamire, amivel megtömjük, például rizsre, lencsére vagy babra. A zoknit simán egy pohárba kell helyezni, majd beleönteni egy bögrényi rizst, aztán jó alaposan begumizni a tetejét. Egy másik befőttes gumival a felső harmadánál is megkötözzük, így lesz a nyúlnak feje. A fent lelógó részt már csak le kell vágni, épp csak két fülnyi lelógó darabot hagyni, majd ezt kettévágni, és egy-egy kis szalaggal megkötni. Végül rajzoljunk neki orrot és szájat, és kész a nyuszi.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

Címlapról ajánljuk

További cikkek