Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Hogyan kezeljük a gyerekek szorongását a nehéz időkben?

Nem mindegy, hogy milyen képességekkel ruházzuk fel őket felnőttkorukra, hogy szorongásaikkal szembe tudjanak nézni.

A gyerekeknek nagyon komoly kihívásokkal kell megküzdenie az egyre bonyolultabban működő világban, ahol ráadásul már semmi sem bizonyos. Így nem csoda, hogy a szorongásos betegségek, de persze a normális, még betegségnek nem tekintendő szorongás is egyre gyakoribbak náluk. 

A szülő kell, hogy kezelje a gyerek szorongását

A gyerekek félelmeit csak akkor szokta pszichológus vagy pszichiáter kezelni, ha azok már akadályozzák őket a mindennapi életben. A kicsik és fiatalok egyéb félelmeinek kezelése minden más esetben a szülőkre hárul.

A szülők kétféleképpen menedzselhetik a gyerek félelmeit:

  1. vagy megpróbálnak a félelmekhez alkalmazkodni és úgy alakítani a gyerek életét, hogy minél kevesebb olyan helyzetbe kerüljön, amitől szorong,
  2. vagy pedig nem engedik, hogy elkerülje ezeket a számára kellemetlen, vagy egyenesen rettenetes helyzeteket.

Muszáj szembesülnie félelmével, hogy megküzdhessen vele

Grant Hilary Brenner, pszichiáter szerint az első módszer nem szerencsés. Megjegyzi, hogy általában az anyák azok, akik a gyerekeik érzelmi szükségleteire jobban ráhangolódnak, mint az apák, így jobban tudják, hogy mi kelt szorongást a kicsikben. Ők azok is, akik kevésbé képesek elviselni, ha azt látják, hogy a gyerekük egy helyzetben rosszul érzi magát, ezért hajlamosabbak kiemelni az adott helyzetből. Így a gyerek számára lehetővé válik, hogy elkerülő magatartást folytasson, azaz soha ne szembesüljön azokkal a dolgokkal, amelyektől tart. Brenner szerint ez alapvetően azért nem ideális, mert így a gyerekek nem tudnak megfelelő megküzdési stratégiákat kifejleszteni, melyekre később azonban szükségük lesz.

Ezt olvastad már?

Tünetértelmezés kezdőknek: 7 jel, amiből megértheted a beteg test tüneteit

Mi a megoldás?

Az orvos javaslata az, hogy tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy hogyan viseljék el a szorongást és maradjanak cselekvőképesek közben. Ehhez egyértelmű, de azért rugalmas szabályok felállítását javasolja a szorongás tárgyának kezelése kapcsán. Ahhoz, hogy a szülő jól tudja kezelni a gyerek félelmeit, fontos, hogy el tudja választani a saját rossz érzéseit, azaz azt, hogy nem szívesen látja a gyerekét szenvedni, a gyerek rossz érzéseitől. A gyakorlatban ez úgy kéne, hogy kinézzen, hogy először is, nem szabad megerősíteni a gyerek félelmét. Nem javasolja azt sem, hogy a gyereknek változzon a napirendje és lóghasson olyan tevékenységekről, melyek szorongást keltenek benne

Brenner szerint a család napi rutinját nem szerencsés alárendelni a gyerekek szorongásának, ilyenkor szerinte a gyerekek hozzák meg a szabályokat. Ehelyett a gyerekeket támogatni kell abban, hogy elviseljék azokat a dolgokat, amelyektől félnek, és így csökkenni fog a szorongásuk, és fokozatosan megtanulják, hogy hogyan uralják azokat a helyzeteket, melyeket eredetileg félelmetesnek találtak.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!