A hét szakácsa: DoGGma

Ezen a héten egy fiatalemberrel, DoGGmával ismerkedhettek meg, aki szenvedélyből, szívvel-lélekkel készíti ételeit. Főzőtudományát salátákkal kezdte, mára tortacsodákat süt.

Mint mindenkinek, nekem is anya szoknyája mellett kezdődött a konyhai pályafutásom. Mindig a tűzhely körül legyeskedtem – talán azt gondolták, ez a gyerek folyton éhes. Nem tudták, hogy nekem nem az érdekes, mi fő a lábosban, hanem hogy hogyan készült.

DoGGma szakács

Később, igazán csak 2007-ben kapott el a szenvedély a konyha és a főzés iránt, addig főleg salátákat, egyszerű ételeket készítettem. Bújtam a magazinokat, és főzőműsorokat néztem a tv-ben, ahonnan csak ihletet akartam nyerni, hiszen az alapokat anyumtól és a mamámtól tanultam.

Ezeket olvastad már?

Persze a régi hagyományos ételekkel sem volt sosem baj, de mindig egy kis újdonságra vágytam, nem az örök körforgásra – legyen benne valami csavar, valami más, mint eddig. Szerettem volna valami teljesen újat alkotni!

Ezeket olvastad már?

Minél többet süt és főz az ember, rájön, mit szeret csinálni, milyen az ízlése. Sütni is imádok, egyesek szerint nem is rosszul, de az igazi szerelmem az olasz konyha. Fantasztikus!

Napi menü DoGGma konyhájából

Akkor kezdtem igazán élni, mikor a saját konyhámban először fogtam hozzá, és valljuk be, ha hivatásos vagy, ha csak hobbiszakács, annál nincs jobb, mint mikor megdicsérnek!Bárkinek is főzzünk, legyünk lelkesek!Az igazán jó étel az az étel, amit a szívünkből főzünk.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

5 főzési szokás, aminek ideje búcsút inteni

Konzervzöldség, túlfőzött hús és poros fűszerek a polcon? Lehet, hogy ezek a szokások ismerősek – de a mai konyhában már inkább hátráltatnak, mint segítenek. Egy friss, közösségi véleményeken alapuló gyűjtés szerint több régi beidegződésnek is lejárt az ideje.

Nosalty

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...