Hatalmas dobásra készül Gáspár Bea! - a Nosaltynak elárulta, miben mesterkedik

A Konyhafőnök VIP nyertese most éppen saját receptkönyvén dolgozik, melynek munkálataiba mi is bepillantást nyerhettünk a BOOOK kiadó showroomjában.

Gáspár Beának gyermekkori álma válik valóra azzal, hogy saját receptkönyvén dolgozhat. A szakácskönyv elkészítésének lehetősége még március elején tűnt fel éppen akkor, amikor Bea a Konyhakiállításon főzött a Nosalty jóvoltából. Régóta tervben volt már egy saját könyv elkészítése, ehhez viszont kiadót kellett találni, amelyben férje, Győző segített neki. Alig néhány hónap leforgása alatt Beával ma a BOOOK Kiadó látványkonyhájában beszélgettünk.

,,Ezt tulajdonképpen a Nosaltynak köszönhetem, hiszen Ti hívtatok el a Konyhakiállításra, ahol míg a színpadon főztem, addig Győző körbe-körbe ment a kiállítók között, így talált rá a BOOOK kiadóra, ő mondta, hogy nekem ezzel a kiadóval kell elkezdenem dolgozni, annyira jók, a kiadó pedig abszolút nyitott volt rám!"

Bea elmondása szerint már az első megbeszélések alkalmával körvonalazódott, milyen könyvet szeretnének együtt készíteni. A kiadvány négy blokkra épül, amely nem csak ételtípusokat, de különböző korszakokat is felölel. A négy részben Bea gyermekkorának, fiatalkorának és családjának kedvenc receptjeit, valamint a 40+-os recepteket ismerhetjük meg, melyek az újragondolt és kicsit bonyolultabb, fine dining típusú ételeket mutatják be.

,,Ez a könyv mindenkinek szól. Kezdő háziasszonyoknak, idősebbeknek és konyhatündéreknek, hogy teszteljék le ők is, milyenek az ételek. Várom a visszajelzést azoktól, akik tudnak főzni, hogy ez tényleg jó könyv-e. De szól azoknak is, akik még nem főztek. Evelin lányom korosztályának, a huszonéveseknek, akik még csak most kezdenek ismerkedni a konyhával. Ha valakinek nincs pénze elmenni egy menő étterembe, csináljon otthon menő éttermet."

A készülő receptkönyv címe még nem publikus, megjelenését azonban novemberre várhatja a közönség. A receptek a négy korszakot felölelően hol klasszikusabb, hol pedig kortárs, minimalista stílusban köszönnek majd vissza a képeken, az ételekhez pedig rövid családi történetek is fognak társulni.

Ahhoz, hogy a könyv időben elkészüljön, Beának napi 8-10 receptet kell elkészítenie, amelyben ahogy fogalmazott, egy nagyon profi és segítőkész csapat segíti őt. A munkálatokban természetesen a család is besegít Beának, míg Evelin gyorsan friss kenyeret hozott a pékségből és Instagramon közvetítette a főzési folyamatot, addig Győző egy olyan sztorival szórakoztatta a stábot, amiben Bea a falhoz vágott egy, az anyósától nászajándékba kapott borsóleveses fazekat.

,,Szerintem sokan kíváncsiak lesznek rá, miben mesterkedtem, hiszen a családdal az érdeklődést régóta fenn tudjuk tartani. A gasztronómián keresztül máshogy tudom megfogni az embereket, más célközönsége van, mint anno a Győzike Show-nak. Az emberek szeretnek enni, és bár a hülyeségre is mindenki vevő, a gasztronómia az elit rétegnek sem ciki."

Beával már a Nosalty konyhájában is kisütöttünk valamit, nézd meg, akkor mit csináltunk!

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...