11 jel, ami krónikus gyulladásra utal a szervezetben

A tartósan fennálló gyulladás tüneteit elsőre talán észre sem vesszük – pedig fontos azokat komolyan venni, és fel is lépni ellenük.

Amikor a gyulladás szó elhangzik, a legtöbben fájdalomra, duzzanatra vagy bőrpír megjelenésére gondolnak. Ezek valóban jellemzőek, de főként az akut, rövid ideig tartó gyulladás esetén. A krónikus gyulladás egészen másképp viselkedik: csendes, alattomos, és gyakran olyan hétköznapi panaszok mögött húzódik meg, amelyekről elsőre senki sem gondolná, hogy komolyabb probléma jelei lehetnek.

fejfájással küzdő nő
Rossz alvás, izomgyengeség és emésztési panaszok is okozhatnak krónikus gyulladást

Pedig a tartós gyulladás hosszú távon komoly betegségek kialakulásához járulhat hozzá, érintve a szív- és érrendszert, az idegrendszert, az emésztést és az immunrendszert is. Kialakulásában szerepet játszhat a tartós stressz, a mozgáshiány, az alváshiány, a gyulladást fokozó étrend, a bélflóra egyensúlyának felborulása, valamint kezeletlen fertőzések és bizonyos alapbetegségek is.

A gyulladás alapvetően a szervezet természetes védekező reakciója. Sérülés vagy fertőzés esetén az immunrendszer citokineket bocsát ki, amelyek segítenek a kórokozók elpusztításában és a sérült sejtek eltakarításában. Normál esetben ez a folyamat néhány órán vagy napon belül lezajlik.

Ha azonban a gyulladás nem cseng le, a szervezet folyamatosan termeli ezeket az anyagokat, amelyek idővel már nem gyógyítanak, hanem károsítanak.

Katt a képre a galériáért - nézd meg, milyen, szinte észrevehetetlen jelek utalhatnak krónikus gyulladásra!

A krónikus gyulladás gyanúja esetén az orvosi kivizsgálás elengedhetetlen. Egy egyszerű vérvizsgálat, például a CRP-szint mérése már sokat elárulhat a szervezetben zajló folyamatokról. A kezelés mindig az alapbetegség feltárásával kezdődik, ugyanakkor az életmódnak is kiemelt szerepe van a gyulladás csökkentésében.

Felmerülhet a kérdés: mi az, ami segíthet az állapoton?

Nos, a növényi alapú, rostban gazdag étrend, a cukorban és ultrafeldolgozott élelmiszerekben szegény táplálkozás, az alkoholfogyasztás mérséklése, a rendszeres mozgás, a megfelelő alvás és a tudatos folyadékbevitel mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szervezet gyulladásos terhelése csökkenjen.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.