A szakértő szerint sose vedd be vízzel a gyógyszereket, inkább ezzel nyeld le

Ha rendszeresen nehézséget okoz a gyógyszerszedés, kérd ki gyógyszerész vagy orvos tanácsát – sok esetben léteznek alternatívák, például szirup vagy tapasz formájában.

Az utóbbi években világszerte megugrott a gyógyszerfogyasztás – részben a tudomány fejlődésének, részben a könnyű hozzáférhetőségnek köszönhetően. Az orvosok és gyógyszerészek ugyanakkor figyelmeztetnek: a gyógyszereket csak valóban indokolt esetben szabad szedni, mindig körültekintően, és lehetőség szerint szakember véleményének kikérésével.

Egy nő vízzel veszi be a tablettákat
A szakértő szerint sose vedd be vízzel a gyógyszereket, inkább ezzel nyeld le
Getty Images

A gyógyszer lenyelése sokaknak kínszenvedés

Sokan azonban nem csak a mellékhatásoktól vagy a túladagolástól tartanak – már maga a gyógyszer lenyelése is komoly nehézséget jelenthet számukra. Emiatt egyesek inkább por vagy szirup formájú készítményeket választanak, mások viszont saját módszerekkel próbálják megkönnyíteni a tabletták bevételét – sokszor sikertelenül vagy akár veszélyesen.

Eduardo Palomera spanyol gyógyszerész szerint azonban léteznek olyan egyszerű trükkök, amelyekkel könnyebbé tehető a gyógyszer lenyelése anélkül, hogy az csökkentené a hatását – sőt, van, amit épphogy kerülni kellene.

Víz helyett: joghurt vagy gyümölcspüré a kulcs?

Palomera első tanácsa meglepő lehet: ha nehezen tudsz lenyelni tablettát, ne vizet használj hozzá! A víz ugyanis túl híg, és nem segíti eléggé a nyelési reflexet. Helyette javasolja, hogy próbálkozz sűrűbb állagú folyadékokkal, például folyékony joghurttal vagy gyümölcspürével – ezek könnyebben „áthaladják” a torkot, és jobban viszik magukkal a gyógyszert is.

Próbáld ki ezt a testtartást!

A második módszer a testtartásról szól: helyezd a tablettát a nyelvedre, vegyél hozzá egy korty vizet (vagy az előbb említett alternatívákat), majd döntsd előre a fejedet, egészen addig, amíg az állad a mellkasodhoz nem ér. Ez a pozíció segíti a nyelést és sokaknál bevált. A gyógyszerész még azt is javasolja, hogy gyakorold ezt a mozdulatot üres szájjal, csak nyál segítségével, hogy ráérezz a technikára.

És ha még így sem megy?

Ha a fenti trükkök egyike sem válik be, akkor lehetőségként szóba jöhet a tabletta félbevágása vagy feloldása vízben – de kizárólag abban az esetben, ha az adott gyógyszer betegtájékoztatója ezt engedi.

Ellenkező esetben ugyanis a gyógyszer hatóanyaga sérülhet, és a tabletta akár teljesen hatástalanná is válhat.

Ezért minden esetben ellenőrizni kell, hogy a készítmény osztható-e, oldható-e, vagy épp semmiképp sem módosítható. Különösen fontos ez bizonyos típusú tabletták, például bélben oldódó vagy elhúzódó hatású gyógyszerek esetében.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyszerű és gyors fish and chips

Az angolok fish and chips-e nem véletlenül szerzett magának annyi rajongót világszerte: a könnyű és ropogós tésztába bújtatott halszeleteket mi is bármelyik nap tudnánk majszolni. ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Borsós brassói

Sokaknál nem, de nálunk a brassói aprópecsenye elengedhetetlen tartozéka a zsenge zöldborsó. Az édeskés borsó frissességet ad az ételnek, és könnyít az egyébként zsírosabb, nehezebb ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty 7 nap, 7 étel: (Egészen) olcsó, szezonális, maximum 1...

Vasárnap este illetve hétfő reggel sokunkat megtalál a kérdés: de mit fogunk enni egész héten?! Segítünk, nem kell aggódni! Mint minden hét elején, ma is készültünk nektek egy aktuális 7 nap, 7 étel epizóddal: egészen olcsó, nyárias ételek sorakoznak, maximum egy órás elkészítési idővel.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...