Guinness-rekordot döntöttek almaevésből Budapesten

Megdöntötték az almaevés Guinness-rekordját, több mint ezren ettek egyszerre almát pénteken Budapesten a Semmelweis Egyetemen.

Az eddigi rekord 840 ember együttes almaevése volt. A mostani eseményen elsősorban a két egyetem hallgatói és munkatársai vettek részt. A rekordkísérlet előtt Nagy István, az FM parlamenti államtitkára elmondta: míg régebben 30 kilogramm volt az éves almafogyasztás fejenként, ma már csak 15 kilogramm, pedig a magyar alma kiváló minőségben és nagy mennyiségben áll rendelkezésre.

Az államtitkár hozzátette: napi egy alma fogyasztása az egészség megőrzése felé tett lépés mellett nagy szolgálatot jelent a magyar mezőgazdaságnak, mivel sok ember munkája fekszik a gyümölcs megtermelésében.

Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója kiemelte: a mai rekordkísérlet az egy hete indult kampány csúcseseménye, amelynek témája az egészséges táplálkozás, zöldség és gyümölcsfogyasztás ösztönzése. Felidézte, hogy a magyar gyümölcstermelés 60 százalékát adja az alma.

Beneda Attila, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány szeretné beépíteni a népegészségügyi tervek közé a prevenciót, hogy a betegségeket elsősorban megelőzzék, ne csak gyógyítsák. Ide illik a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, a chipsadó, a mozgás éjszakája, vagy a mostani, gyümölcsfogysztásra ösztönző kampány – tette hozzá.

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem letéteményese az egészséges életmód hirdetésének, minden, ami az egészség megőrzését, a prevenciót szolgálja, nagyon fontos számukra.

(via MTI, Fotó: Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.