Meglepő fordulat a gasztronómia csúcsán: Váratlan veszteség érte a világ egyik legismertebb éttermét

Több mint 4 évtized után elvesztette a megtisztelő elismerést az étterem.

Váratlan döntés rázta meg a gasztronómia világát: a legendás francia étterem, a Georges Blanc elveszítette egyik Michelin-csillagát. A Lyon közelében, Vonnas városában található vendéglátóhely történelmet írt, amikor 1929-ben elnyerte első csillagát, majd 1981-ben elérte a hőn áhított háromcsillagos státuszt. Most azonban több mint kilenc évtized után elvesztette harmadik csillagát.

George Blanc egy kakast fog a kezében
Meglepő fordulat a gasztronómia csúcsán: Váratlan veszteség érte a világ egyik legismertebb éttermét

A döntés hidegzuhanyként érte Georges Blanc séfet, aki mindössze 25 évesen vette át az étterem irányítását, és azóta is a csúcsgasztronómia meghatározó alakja. Az immár 80 éves séf, aki számos elismerést, köztük a francia becsületrendet is magáénak tudhatja, nyilatkozatában azt mondta:

a két csillaggal is elégedett, és úgy véli, ez lehetőséget teremt arra, hogy szélesebb vendégkört szólítsanak meg.

Gwendal Poullenec, a Michelin Kalauz igazgatója az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a rangsorolás célja mindig az éttermek minőségi változásainak tükrözése. A Michelin-kalauz döntései világszerte óriási hatással bírnak az éttermek hírnevére és forgalmára, így nem meglepő, hogy a Georges Blanc csillagvesztése hatalmas visszhangot keltett.

Bár az étterem presztízse továbbra is megkérdőjelezhetetlen, a kérdés az, hogy vajon visszaszerezheti-e a harmadik csillagot a jövőben, vagy egy új korszak veszi kezdetét a világhírű vendéglátóhely életében?

Forrásunk volt.


Még több friss cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Legegyszerűbb tócsni

Tócsni, lapcsánka, cicege vagy macok - mindegy hogyan hívjuk, ezt a pofonegyszerű burgonyás ételt mindannyian imádjuk. Bár egész évben érdemes készíteni, a nyárnak elmaradhatatlan eleme ...