Ezt az egy fontos dolgot jegyezd meg, ha tulipánt ültetsz a kertbe

Csak egyetlen szabályt jegyezz meg annak érdekében, ha azt szeretnéd, hogy a tulipánod a kerted (és a vázád) éke legyen.

Hogy tavasszal a saját magunk által nevelt tulipánokban gyönyörködhessünk, ahhoz egy fontos főszabályt kell megjegyezni: a tulipán ültetési ideje ősszel van, azaz már szeptember végén, október elején el kell ültetni a hagymákat!

Van egy-két trükk, amit még érdemes észben tartani:

  • A kert napos, meleg részébe ültessük a hagymákat,
  • a talaj vízáteresztő, laza szerkezetű legyen,
  • a hagyma tárol minden nedvességet a növény számára, így nem szükséges külön öntözni, elég számára a tavaszi csapadék,
  • a virágoztatásra legtöbbször a 8-10 centiméter átmérőjű tulipánhagymák ideálisak,
  • a hagymákat egymástól 15-20 centiméter távolságra érdemes ültetni,
  • érdemes tápanyag-utánpótlást is biztosítani, azaz célszerű egy kis szerves trágyát vagy komposztot tenni a hagyma köré,
  • hogy minden fontos tápanyag visszahúzódjon a hagymába, hagyjuk a növényt elvirágzás után teljesen elszáradni,
  • fontos, hogy a három-négy évente esedékes átültetéskor a gondosan átválogatott, teljesen ép, egészséges hagymákat a nyár folyamán hűvös, száraz helyen tároljuk.

Hogy maradjanak sokáig szépek a tulipánok a vázában?

  • Vágjuk vissza le tulipánszárakat

A tulipánszárak 3-5 cm-es levágása lehetővé teszi, hogy a belsejében lévő víz hidratálja őket. Mindig 45 fokos szögben vágjuk le, hogy minél nagyobb felületen tudja a szár felszívni a vizet.

  • Tegyük vízbe minél hamarabb

A tulipánok, mint minden virág, vizet használnak száruk megtámasztására. Tegyük vízbe, amilyen hamar csak tudjuk, hogy segítsük a rehidratálást és a virágzást.

  • Találjuk meg neki a megfelelő helyet!

Tartsuk távol a tulipánokat a közvetlen napfénytől és a radiátoroktól.

  • Cseréljük gyakran a vizét!

A tulipánok nem szeretik a piszkos, állott vizet, ezért párnaponta cseréljük le a vizét, és minden alkalommal vágjuk vissza 1 centiméterrel a szárát.

Forrásunk volt.

Olvass még tavaszi növényekről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.