Fiatalok csinálhatják ki a tonhalkonzervet

Az elmúlt évtizedekben világszerte visszaesett a tonhalfogyasztás. Egészen elképesztő, hogy a fiatalabb korosztály miért nem vesznek, és esznek halkonzervet.

Ti hogy álltok a tonhalkonzervvel? Mi imádjuk salátában, vagy a reggeli pirítósunkon. Úgy tűnik, az emberek többsége azonban már nem tartja annyira trendinek a tonhalat, legalábbis ez derül ki a Wall Street Journal által közölt statisztikából. Az elmúlt három évtizedben42 százalékkal esett vissza az egy főre jutó tonhalfogyasztás. Leginkább a fiatalabb korosztály szokott el a konzervektől. A 18-34 közötti korosztály mindössze 32 százaléka vásárolt a közelmúltban tonhalkonzervet. A fogyasztás visszaesésének több oka is van...

Az egyik, hogy az Y generáció szívesebben fogyaszt inkább friss halakat, kényelmesebben szeret főzni. Ennél sokkal elképesztőbb ok, hogy nincs konzervnyitó a háztartásukban. Nevezhetnénk őket lustának is, mert nem akarnak bajlódni a konzervnyitóval, de ennél nyilván összetettebb a dolog. Valószínűleg azok a gyártók előnyben vannak, akik már eleve nyitóval gyártják a konzervjeiket.

Tonhalas finomságok:

Egy másik erős ok a tonhalfogyasztás visszaesésében, az illata, ami belengi az egész helyiséget. Az Y generáció tagjai legtöbbször az irodában ebédelnek, ott pedig a kollégák nem tolerálják a halszagot.

A fiatalok tehát rossz hatással vannak a tonhalfogyasztásra, de nincs ok pánikra, a gyártóknak erre is van megoldásuk: jöhetnek a zacskós tonhalak. Igen, olyanok lesznek, mint az alutasakos macskaeledelek, de legalább kevesebbet kell vele bajlódni.

Ezeket olvastad már?

via Metro

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...