Az 5 leggyakoribb ok, amiért állandóan fázol

Mindig dideregsz, és az összes ismerősöd úgy ismer, hogy állandóan jéghideg a kezed? Több oka is lehet ennek.

Állandóan olyan hideg a lábad és a kezed, hogy hozzád érni sem lehet? Télen nyáron dideregsz? Ennek több oka is lehet – és nem feltétlenül kötődik a hőmérséklethez.

Lássuk, milyen okokra vezethető vissza, ha valaki folyton fázik:

1.) Vérkeringés

Létezik néhány betegség, amitől a végtagok igencsak hidegek lehetnek, ilyen például a perifériás artériás betegség, a cukorbetegség vagy a Raynaud-kór is.

Az 5 leggyakoribb ok, amiért állandóan fázol

2.) Lázas betegség

Nem nagy megfejtés, de ha bujkál benned valami, és esetleg már lázas is vagy, szintén hideg lehet kezed-lábad, hiszen a magas testhőmérséklet esetén az izmaink összehúzódnak és ellazulnak, hogy melegen tartsák magukat.

3.) Túlzott soványság

Általánosságban elmondható, hogy a vékonyabb emberek fázósabbak, lassabb az anyagcseréjük, és emiatt hidegek a végtagjaik.

4.) Pajzsmirigy alulműködés

Gyakori hormonális probléma, főleg nőknél, melynek következtében lassul az anyagcsere, és többek között fázás jelentkezik.

5.) Vashiányos vérszegénység

A nem megfelelő vasszint miatt nem termelődik elég vörösvértest a testben, ez pedig fáradtságérzéshez, légszomjhoz vagy állandó fázáshoz vezethet.

Forrásunk volt.


Még több életmódcikk itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...