Betiltják ezeket a hűtőszekrényeket? – Radikális lépésre készül az EU, sok háztartást érinthet

Az Európai Unió új környezetvédelmi szabályozása a háztartási hűtőszekrényeket is célba vette. Ha a tervek megvalósulnak, több millió régi készüléktől kell búcsút vennünk – akár akarjuk, akár nem.

Az Európai Bizottság új környezetvédelmi irányelvei a háztartásokban is változást hozhatnak:

a jövőben a hagyományos, gőzkompressziós technológiával működő hűtőszekrények is kikerülhetnek a forgalomból. Ezek a hűtőszekrények ugyanis jelentős mértékben terhelik a környezetet, nemcsak energiafogyasztásuk, hanem a bennük használt hűtőközegek miatt is.

Brüsszel célja, hogy ezeket a környezetszennyező technológiákat természetes, fenntartható alternatívákkal váltsák fel, hasonlóan ahhoz, ahogy már döntöttek bizonyos levegő-víz hőszivattyúk gyártásának 2027-es betiltásáról.

Egy nő elégedetlenül kutat a hűtőben
Betiltják ezeket a hűtőszekrényeket? – Radikális lépésre készül az EU, sok háztartást érinthet!

Ezzel párhuzamosan ugyanettől az évtől új szabályok lépnek életbe a hűtőközegek felhasználására vonatkozóan is.

Bár egyelőre nem világos, hány elavult hűtőszekrény van még használatban a háztartásokban, szakértők szerint ezek javítása sok esetben nem gazdaságos, mivel nehéz hozzájuk alkatrészt találni. Az ilyen készülékeknél gyakori, hogy nagyobb meghibásodás esetén inkább új hűtő beszerzését választják a tulajdonosok.

Az új, környezetbarát modellek ára jelenleg még magasabb, de a gyártók ígérete szerint a tömeges bevezetés és technológiai fejlesztések révén a jövőben ezek is elérhetőbbé válhatnak.

Forrásunk volt.


Cikkek, amik kedvedre valók lehetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kakaós palacsinta alaprecept

Ha szeretnénk extrázni egy kicsit a hagyományos palacsintát, adjunk hozzá egy kevés kakaóport, amitől nem csak szép színe lesz, de jó ízt is ad neki. Ezzel a recepttel garantáltan, puha, ...

Egyszerű babkrém

Ha egy gyors, egyszerű és mégis igazán finom kencére vágyunk, ez a babkrém remek választás. Néhány alapanyagból pillanatok alatt elkészül, ráadásul kenyérre kenve, pirítóssal vagy ...

Szilvás grillcsirke egészben

A szilva édes, kissé fanyar íze meglepően jól illik a fűszeres, szaftos grillcsirkéhez. Ez az egészben sült változat kívül ropogós, belül omlós, a szilvás ízek pedig különlegessé ...

Címlapról ajánljuk

Ebédszünet – 7 étterem, ahol kiváló ebédmenüt kínálnak Budapesten

A szeptember a gyerekeknek a közétkeztetés világába való visszatérést jelenti, a felnőtteknek pedig azt, hogy újraindul a menüzős időszak, tehát azok, akik otthonról viszik magukkal az ebédet az irodába, körülbelül reggel tíztől hallgathatják, hogy a menzázós kollégák azt találgatják, hol egyenek aznap. Annak érdekében, hogy hamar dűlőre jussanak, és ne zavarják soká' a többieket, ajánlunk hét budapesti éttermet, ahol szuper ebédmenüvel várják az éhes dolgozókat.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Az eredeti palócleves receptje

Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...