Kiderült, kapott-e szerepet Rácz Jenő az RTL új gasztroműsorában

Mint köztudott, 20 évad után véget ért az RTL-en futó népszerű gasztroműsor, a Konyhafőnök. Ezzel együtt pedig űrt hagyott maga után a műfajt illetően, hiszen így a csatornának nem maradt gasztroműsora. Most azonban úgy néz ki, hogy az RTL egy vadonatúj műsorral rukkol elő.

A Konyhafőnök véget értével az is kérdésessé vált, hogy mi lesz Rácz Jenő és Fördős Zé sorsa. Az egykori főzőshow harmadik oszlopos tagja átpártolt a VIASAT3-hoz, ahol a Troll a konyhában gasztrorealityjében kapott zsűri szerepet. Sárközi Ákos egyébként több projektet is futtat párhuzamosan. Na, de lássuk, hogy mire számíthatnak a nézők, ha a Konyhafőnök utódjára kíváncsiak!

Rácz Jenő
Ilyen szerepet kapott Rácz Jenő az RTL új gasztroműsorában
Tulok András

Kolosi Péter, az RTL programigazgatója nemrég elárulta, hogy egy új műsorral készülnek: május 10-én Lehetsz séf! címmel indul egy új gasztronómiai produkciójuk.
Az új műsor koncepciója, hogy a versenyzők saját konyhájukból varázsolnak bisztrót, aminek étlapján csupa szezonális alapanyagból készülő fogásnak kell szerepelnie. Az éttermi színvonal és fenntarthatóság szintén fontos eleme a versenynek.

A műsor talán legnagyobb meglepetése pedig, hogy házigazdaként a 2021-es évad 4. helyen végzett versenyzőjét, Kiss Norbert Ádámot láthatjuk majd a képernyőn. Rácz Jenő és Fördős Zé nem kaptak helyet a műsorban.

Kiss Norbert Ádám világkörüli útja során Michelin-csillagos séfektől tanulta el a főzés csínját-bínját.

Források: 1., 2.

Címlapkép: Tulok András


Még több érdekes cikk itt:

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...