Mindenkinek vannak olyan diákkori ételei, amiket soha nem felejt el, és amiket, ha csak nem jön az egyiptomi hét csapás a sáskajárással együtt, soha többé nem akar nagy mennyiségben megenni. Nekem ilyesmi lehetne a sajtos-tejfölös tészta, a puhadobozos konzervmájkrémmel bélelt, majonézzel irgalmatlanul meglocsolt toastszendvics, vagy konyhánk poklának legmélyebb bugyra, a majonézes ropi - na azt még kis mennyiségben sem szeretném többet a két méteres körzetemben tudni. Ha véletlenül ünneplésre került a sor - ami vagy valakinek a szülinapját vagy a vizsgaidőszak végét jelentette - , akkor is elég alapdolgokkal készültünk. A vizsgaidőszak vége nagyobb mennyiségű alkoholt, míg a szülinap egy kész tortalapot, főzős pudingport, és pár szem idénygyümölcsöt jelentett.
Persze látszik, hogy csak a Pécsi Tudományegyetemre jártam, nem a híres Eton College-ba - igaz ugyan, hogy ez utóbbi egy magán középiskola fiúknak, de gimiben még otthon laktam, és a tápoltatásomról anyukám gondoskodott. Etonban ugyanis az összedobált mess, vagyis káosz, dzsuva névre keresztelt desszert is magában foglal egy csomó friss epret, keményre vert tejszínhabot és roppanós habcsókot.
A desszertet egyébként állítólag a XIX. század óta készítik, és egy másik iskola elleni krikettverseny állandó tartozéka. Igaz, a hetvenes évekig kihagyták belőle a habcsóktörmeléket, és simán tejszínhabbal tálalták az epret. Vagy a banánt vagy az áfonyát vagy a málnát, vagy bármilyen más nyári gyümölcsöt. Ami a legjobb benne, hogy nyugodtan felhasználhatjuk hozzá a kevésbé sikerült vagy törött maradék habcsókokat, úgyis össze kell törni - ha pedig külön erre az alkalomra készítjük őket, akkor nem kell azzal foglalkozni, hogy szépek és arányosak legyenek.
Hogy a banán nem a XIX. században lett a desszert egyik variánsa, az biztos - mint ahogy az is, hogy az eredeti recept eperrel készült. Így készítettem el most én is - ha nektek kedvetek van valami más gyümölcsöt hozzákutyulni, akkor hajrá!
