Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Elfeledett szakmák: Csengőöntő, teknővájó és üstfoltozó, szegény emberek mestersége

Régen még nem kidobták azt, ami elromlott, hanem megjavították, és sok, mára feledésbe merült szakma létezett. Így tartották fenn magukat a szegény, de dolgos kezű emberek.

A múlt század elején még sok olyan foglalkozás élte virágkorát, ami mesterembereket kívánt. A faragáshoz, toldozáshoz-foltozáshoz és a fém megmunkálásához értők fáradhatatlanul járták a falvakat, hátukon cipelve munkaeszközeiket.

Teknővájó

Nem is olyan régen, kád híján még lavórban és teknőben tisztálkodtak az emberek, és a disznóvágások alkalmával is teknőbe tették a húst a feldolgozás előtt. A teknővájók az igényekhez igazodva kisebb szakajtókat és egészen nagyméretű teknőket is vájtak, hatalmas fatörzs darabokat megmunkálva. Rendszerint fűzfából és nyírfából készítették a teknőket: baltával kimélyítették a kettévágott fát, lekerekítették a széleit, füleket faragtak rá, majd a belsejét egyenletesen mélyülőre faragták, és megmunkálták a teknő külső felét is. A mindennapi élelem biztosítása a teknővájó feleségére hárult, így az asszonyok kisebb fakanalakkal és teknőkkel jártak házalni, amiket élelemre cseréltek.

„A gyerekkorom mindig ilyen famunkával telt el. Én 16 esztendős korom óta ezzel a famunkával foglalkozok. Én ebben is fogok meghalni. Azért szerettem csinálni ezt a munkát, mert ebbe nyőttem, meg ebbe' is halok meg, mert én ezen kivül más munkát nem csináltam sose. Az én apám is teknővájó munkás vót. Az én anyám is teknővájó munkásnak a lyánya vót. Én is ezt a munkát folytatom végig. Ez fiurul fiúra megyen, meg ágrul-ágra minálunk ez a munka. Ré¬gen, amikor még az a pengős világ vót, két-három pengő vót egy teknő, most meg 1100, meg 1300. Attul függ, milyen a vásár.”

Siska 1979

Ez is érdekelhet

Ilyen volt nagyi éléskamrája – A stelázsi mindig tömve volt befőttekkel

Üstfoltozó

A kisebb-nagyobb lábasok, fazekak idővel elhasználódtak, behorpadtak, kilyukadtak, de az asszonyoknak eszük ágában sem állt kidobni őket. Helyette várták az üstfoltozót, aki kikalapálta, megerősítette, befoltozta a kilyukadt edényeket. Az üstfoltozó a nagyobb bográcsokat, és kondérokat is megjavította, így a háziasszonyok újra használatba vehették, és nem verték magukat felesleges költségbe. Az üstfoltozó hasznos munkáját egyszerű szerszámokkal, kalapáccsal, hidegvágóval, drótvágó és lemezvágó ollóval, csípőfogóval végezte, valamint a dobóval, amin a lábasokat javította.

„Ha még nagyobb lyuk van a lábason? Akkor két egyforma nagyságú lemezfótot készítek. Mindkettőt azon a helyen kilyukasztom. Ügyi azokba megyén a nyitszög. Az egyik fótot teszem be-lőlrül, a másik fótot teszem kívülről. Akkor a dobót ráállitom a belső fótra. A lyukba beléteszem a nyitszöget és kívülről a dobón rányitolom mint a kettőt. Ja! A két lemez köré szoktam tésztát tenni. Azt lisztből készítem vízzel. Kérek a háziasszony-tul egy kis lisztet. Sürüre megkavarom, a két lemez közé teszem és úgy nyitolom rá a két lemezt a lábasra. A tészta jobban összeköti a fótot.”

Siska, 1979

Csengőöntő

A házaknál anno nem elektromos csengő tudatta a vendég érkezését, hanem zsinórra felfüggesztett csengő. A tehenek nyakába is kolompot akasztottak, hogy a vezérbikát kövessék a többiek, és már messziről hallják, ha elcsatangoltak az állatok, de csengő szólt a boltok bejárat felett is, ha vásárló lépett az üzletbe. A csengőöntők a földbe ásott mélyedésekben készítették a csengőket, ami minden faluban látványosságnak számított, viszont a csengőöntőt csak férfiak vehették körbe: a nők nem mehettek a közelébe, mert úgy tartották, nő jelenlétében nem szilárdul meg az olvasztott fém. De a balszerencse elkerülése érdekében a nézelődők sem léphettek túl a fújtatón, sőt, a csengőöntők a munkát megelőző éjszaka nem háltak együtt az asszonnyal. Miközben az olvasztott réz lefolyt a mintába, a csengőöntők énekeltek, hogy a varázsdal is segítse a sikeres csengőöntést. Ha sikerült az öntés, még táncra is perdültek. A csengőöntők többféle használati eszközt is készítettek, olyan tárgyakat, amiket a falujáráskor el tudtak adni:

„Jó időben szabad ég alatt, földön ülve, dolgozik. Az asszony, ha véletlenül otthon van, mellette ül és szítja a tüzet, melyet a rajkók is körülvesznek és bámulják apjok ügyességét. Készít pedig szegeket, patkót, élesít szántóvasat, ajtósarkat, závárt, vasgyűrűt, bicskát, pipaszurkálót, lakatot, ergérfogót; javít, drótoz üstöt, patkol lovat és kordováncsizmát, csinál fúrót, tek-nővakarót, czifra tésztametszőt, bográcsot, serpenyőlábat, pipafedelet.”

Zámolyi Varga, 1892

Ezt olvastad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!