Nagy bajba kerülhet a csirkehús az élelmiszerárstop miatt

Bár a magyar kormány szerdán délután bejelentette, hogy az élelmiszerárstopot július 1-ig meghosszabbítja, a szakértők szerint egyes termékek – így például a csirkehús – eltűnhetnek a boltok húspultjaiból.

Kedden jelentette be a magyar kormány, hogy egészen július 1-ig fenntartja a bolti árstopot, ahogy az viszont a Napi.hu cikkéből és Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatójától (BTT) is kiderül, a termelők alapanyag-költségeinek növekedése, az orosz-ukrán háború és az újra feltűnő madárinfluenza miatt hamarosan hiány lehet a csirkehúsból a magyar boltokban.

A meghosszabbított árstop nem feltétlenül tesz jót a piacnak

A takarmány-, az energia- és az egyéb költségek olyan mértékben növekedtek az elmúlt hónapokban, hogy azt már lehetetlen kigazdálkodni, Ezeket a plusz költségeket pedig mindenki megpróbálja érvényesíteni az átadási árakban.

Míg egyelőre a fogyasztó nem érzi ezeknek a többletköltségeknek a hatását, addig a meghosszabbított árstop lejárta után az árnövekedés sokkal intenzívebben fog látszódni a boltokban a csirkehús, kiváltképpen a csirkemell és a csirkefarhát esetében.

Az említett termékek kikophatnak a boltok kínálatából, ugyanis a kiskereskedő már nem fogja tudni beszerezni őket, a feldolgozók pedig a hazai piactól elfordulva inkább külföldön, jobb áron értékesíthetik termékeiket. Ahogy azt Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) igazgatója a Világgazdaság cikke szerint egy nemrég tartott konferencián elmondta, ebben az esetben megjelenhet a boltokban a bizonytalan eredetű importáru is.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...