Mit érdemes enni, és mit kerüljünk, ha ekcémánk van?

Nincs olyan étrend, ami egységesen mindenkinek beválik, aki ekcémával küzd, hiszen minden eset más és más. Vannak azonban olyan ételek, amelyek alapvetően jót – vagy éppen rosszat – tehetnek egy ilyen gyulladásos bőrbetegségnek.

Az ekcéma – vagy másnéven dermatitisz – a gyulladásos bőrbetegségek közé tartozik. Jelezheti ezt a kondíciót a kivörösödött, száraz, viszkető bőr, de egyes esetekben akár olyan mély repedéseket is kialakíthat, ami vérzést eredményez. Ezek általában a kezeken, a csuklón illetve a könyökök környékén jelentkeznek, de tényleg igaz: minden eset egyedi. Ha mi magunk is ekcémával küzdünk, akkor biztosan próbálkoztunk már számtalan patikában kapható csodaszerrel, krémmel, lemosóval vagy ápolóval. De arra gondoltunk már, hogy az étkezésünkön változtassunk? Ha eddig nem, most itt az ideje!

Az áfonya például jót tehet!

Jó tudni, hogy a gyulladáscsökkentő élelmiszerek alapvetően jót tehetnek ennek az állapotnak, míg más alapanyagok súlyosbíthatják a kellemetlenségeket. Több kutatás is rámutatott már, hogy ez a bőrprobléma gyakran jár együtt ételérzékenységgel vagy -allergiával, amelyben általában az alábbiak érintettek:

  • tehéntej
  • mogyoró
  • tojás
  • szója
  • búza
  • halak és kagylófélék.

Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki, aki ekcémás, allergiás ezekre az élelmiszerekre. Most pedig térjünk át azokra az élelmiszerekre, amelyek támogathatják a szervezetünket, ha ilyen kondíciótól szenvedünk!

Ezeket az ételeket fogyasszuk

Ómega-3

Kifejezetten jót tehetnek a bőrünk állapotának a különböző ómega-3 zsírsavban gazdag halfélék, ami kulcsfontosságú tápanyag a gyulladásban lévő szervezetnek. Ilyen lehet például a lazac, a tonhal, valamint a szardínia. Természetesen a jótékony hatást csak akkor tudjuk kihasználni, ha nem vagyunk allergiásak ezekre a halfélékre – vagy nem követünk vegán étrendet –, de ilyen esetben szedhetünk étrend-kiegészítőt is.

Probiotikum

A probiotikumokat tartalmazó élelmiszerek hozzájárulnak a bél egészséges működéséhez, mivel megerősítik annak immunrendszerét, illetve a gyulladásokat is csökkenthetik. Itt említhetjük például a joghurtokat, a kovászos kenyeret, a savanyú káposztát, a misót, valamint a különböző erjesztett savanyúságokat is.

Kvercetin

Szintén jó szolgálatot tehetnek a kvercetintartalmú ételek. Ez egy növényekben található flavonoid, ami antioxidáns és antihisztamin tulajdonságokkal bír.

Nagy mennyiségben található belőle például az almában, az áfonyában, a spenótban, a brokkoliban, a cseresznyében, a kelkáposztában, valamint a hagymában is.

Ezt kerüljük

A hozzáadott mesterséges cukrok, transzzsírok, feldolgozott húsok, vörös húsok, finomított szénhidrátok és tejtermékek mind gyulladást okoznak a szervezetben – így ezeket mindenképp érdemes mellőzni.

Ugyanez igaz a nikkelt tartalmazó élelmiszerekre, hiszen a nikkel fokozza a diszhidrotikus ekcéma tüneteit. Ez az adalék megtalálható a teljes kiőrlésű gabonában, a rozsban, a zabban, a kakaóban, a sütőporban, a szójatermékekben, a konzervekben és a szárított gyümölcsökben is.

Forrásunk volt.


Még több egészség itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...