Ilyen, amikor a bevándorló és a nacionalista egy asztalhoz ülnek

Kevés olyan téma korbácsolta fel és osztotta meg jobban a magyar közvéleményt az utóbbi években, mint a bevándorlás kérdésköre. A migrációhoz való viszonyulás parázs vitákat szított baráti, családi körökben, mindezt ráadásul úgy, hogy a legtöbben sosem találkoztunk szemtől szembe a helyzettel, magyarán feltehetően nem volt alkalmunk személyesen elbeszélgetni egy hazáját elhagyni kényszerülő emberrel. Az Egy asztalnál sorozat új részében Józsefnek (aki saját bevallás szerint hithű nacionalista) lehetősége nyílik erre, kérdés, hogyan alakul a találkozás közte és Hassan között.

„Mi szél hozott erre? Mi járatban errefelé?” – teszi fel a kérdést rögtön a bemutatkozás után József Hassanak az Egy asztalnál új részében. És ez József részéről nem udvariassági kör. Olyan emberként, aki a magyar hagyományok őrzője, a magyar nyelv szerelmese, akinek „Trianon, még mindig fáj”, nem tartja jónak, ha más nemzetekből származók megvetik a lábukat az országban, nem támogatja a bevándorlást.

Ilyen, amikor a bevándorló és a nacionalista egy asztalhoz ülnek

Eközben beszélgetőtársa, Hassan, 10 éve menekültként érkezett az országba Teheránból, azóta itt alapított családot, itt telepedett le, és itt küzdött meg már számos bevándorlásellenes megnyilvánulással.

Vajon hogyan ért szót egymással ez a két ember? A személyes találkozás és a pikáns arrabbiata penne elkészítése elég lesz a közös platform megtalálásához?

Nézd meg az új epizódot itt:

Bevándorlók, menekültek, migránsok – az elmúlt időszakban ezek a szavak fokozottan megjelentek a mindennapjainkban, hol együttérzést, hol félelmet, hol elutasítást vagy akár utálatot generálva. A legtöbb ember számára ezek a szavak egyszerű jelzők, egy arctalan tömeg megtestesítői, amiről leginkább hallomásból, a hírekből, mások elmeséléséből lehet tudni, és egy dolog biztos csak – olyan emberek csoportja, akik idegenek, és így mások, mint mi. Érdekes kérdés, hogy vajon változik-e ez a vélemény egy személyes találkozás alkalmával... József és Hassan a vacsora közben beszélgetnek általános megítélésről, „migránssimogató politikáról”, életutakról, vallásról, hazaszeretetről, honvágyról és háborúról is az Egy asztalnál új részében, ami itt érhető el.

A Nosalty médiapartnerként segített abban, hogy a beszélgetések mellett a közösen elkészített vacsorák is izgalmasak legyenek.

Kövesd az Egy asztalnál új évadát, illetve nézd meg a sorozat korábbi videóit is!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...