Csupa Nő gasztrouzsonna

Kedd délután a Csupa Nő kiállítás és vásár szervezői uzsonnára invitáltak minket, ahol a rendezvény gasztronómiai vonalának programjait ismertették.

Az ismert gasztroblogger, Hadarik Rita augusztusban nyílt étterme, Budapest első, 100%-osan biztonságos gluténmentes ételbárja, a Köles adott otthont a Csupa Nő sajtóuzsonnának. Többek között velük is találkozhatunk majd a Csupa Nő tematikus színpadán.

Csupa Nő

A csütörtökön kezdődő innovatív rendezvény gasztronómiai vonatkozású programjait Demcsák Zsuzsa, a színpad házigazdája ismertette a meghívottakkal. Zsuzsa szakácskönyve által már bizonyította, hogy helye van hazai gasztronómiai életben. Írása elsősorban a szülőkhöz szól, de a gyerekek ízlését is tükrözve, gyors és könnyű, a gyerekek és a szülők számára egyaránt ízletes ételeket mutat be. Így tesz majd a Csupa Nő színpadán is, ahol a látványkonyhában ínycsiklandó ételeket készít az érdeklődő közönséget is bevonva, valamint izgalmas beszélgetésekre invitál sztárvendégeket.

A sajtóuzsonna keretén belül belekóstolhattunk egy kicsit a Köles ízvilágába, kipróbáltuk az almaCidet, egy magyar cidert, ezt követően pedig Zsuzsa és Rita együtt készítette el nekünk az ételbár fő desszertjét, a mákos kölespudingot.

A Csupa Nő gasztroszínpadán találkozhatunk majd Segal Viktorral, aki az Anyakanyar két tagjával, Gubás Gabival és Farkasházi Rékával közösen ad majd praktikus tippeket a legjobb piknikételek elkészítéséhez. Látványfőzés lesz Hegyi Barbarával, aki a 2012-ben megjelent szakácskönyvéből hoz el néhány praktikus receptet. Demcsák Zsuzsa és kis segítői belekóstolnak az édes életbe, finomabbnál finomabb édességeket készítenek majd. A gasztroblogok színe-java is megjelenik a rendezvényen, finomabbnál finomabb ételekkel és receptekkel várnak mindenkit. Szabó Péter, a Vörös Homár mesterszakácsa bemutatja, hogyan főzzünk íncsiklandó tengeri ételeket, Salla Fanni, a Cake Shop Budapest megálmodója pedig megmutatja, hogy milyen is az, amikor a valódi tudás a gasztronómia fanatikus szeretetével párosul.

A Csupa Nő gasztroszínpadán a NoSalty.hu is képviselteti magát, szakácsaink a kedvenc receptjeiket készítik majd el, megosztva legjobb trükkjeiket és praktikáikat a nézőkkel is, a rendezvény mind a négy napján.

Sámli a pultnál

A NoSalty.hu saját standján a webshop kínálatának bemutatójával, szakácsainkkal és a Sámli a pultnál ihlette program keretein belül közös főzéssel várjuk az érdeklődőket a vásár ideje alatt.

További infókat a Csupa Nő kiállítás és vásárról itt találsz

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...