Főzzünk, főzzünk, de ha visszagondolok gyerekkoromra, akkor eszembe jut, milyen gondosan tologattam tányérszéli parkoló pályára a zöldes-barnás salátanyúlványokat. A leve ízlett, szóval nem az újrahasznosítással volt a baj, annál is inkább, mert a szintén sonkaléből készült paradicsomos krumplilevest imádtam.
Most mégis azt javaslom, hogy főzzünk salátalevest? Igen, mert ahogy múltak az évek, egyre nagyobb híve lettem, mi több, még a forrázott salátát – anyukám kedvencét – is megszerettem, ami nem más, mint egy befejezetlen salátaleves. Míg mi a friss salátaleveleket tömtük magunkba húskísérőként, ő szívesebben falatozta a leforrázott, majd sült szalonnával összekevert, fokhagymával, sóval-borssal, ecettel ízesített salátáját.
Szóval, az rendben van, hogy engem már nem zavar a levesbéli saláta állaga, de nem szívesen kockáztattam volna, hogy esetleg unokáim fanyalogva fogadják, ezért húsvét előtti próbafőzést iktattam be. És egy kis cselhez folyamodtam. Nem hiába írtam arról, hogy a nagyik csodafegyvere a botmixer, most sem csalódtam benne. Amúgy a nálunk szokásos módon jártam el: apróra kockáztam egy kis szalonnát, pirítottam, és húsvéti pluszként kanyarítottam egy darabot a már megvásárolt sonkából, azt is megkapattam a forró zsírban, aztán kiemeltem. Mehetett a zsiradékba a fokhagyma, majd a felaprított saláta, és mielőtt vízzel felengedtem, előkaptam a mixert, és az edényben maradt egyveleget pépesítettem. A többi már a szokásos módon zajlott: vízzel felengedtem, sóval, borssal ízesítettem. A sonka pedig ment vissza a lébe, ahonnan még a habarás (liszttel és ecettel, pici cukorral elkevert tejföl) előtt kivettem, apróra kockáztam, kis zsiradékon megpirítottam és feltétként tálaltam.
Sikeresnek könyveltem el a próbafőzést, hiszen az ily módon előállított cseles leves, ami saláta-krémlevesnek is titulálható, az utolsó cseppig elfogyott. Jöhet a húsvét, és jöhetnek a sonkaléből készült színes levesek!
Mari nagyi
Hozzászólások (0)