Színes levesek sonkaléből

A húsvéti készülődés „alapművelete" a sonkafőzés, de most nem a sonkáról, hanem a levéről lesz szó. Pontosabban az újrahasznosításáról, és unokáim egyik kedvencéről, a belőle készülő paradicsomos krumplilevesről.

Gondolom, nem vagyok egyedül, aki nem zúdítja a lefolyóba a sonka főzőlevét. A spórolás oka pedig, hogy sokféleképpen felhasználható. Egy adag belőle a tojásoké, ugyanis finomabb a füstölt lében főtt tojás. A maradék mehet a hűtőbe, néhány óra múlva a zsír leszedhető a tetejéről. (Anyukám a zsírját is elrakta, többnyire a lencséhez vagy babhoz készülő rántáshoz használta, de hús sütésénél is bevetette, ha füstös „ízt” akart elérni.) Lássuk akkor most a nálunk kötelezően készülő sonkaléleveseket, és bővebben a nagy kedvencet, a paradicsomos krumplisat!

Családi hagyomány ugyanis így tavasszal, hogy a sonkalé az alapja valamilyen színes levesnek. A „zöldek” egyik változata, mint már írtam, turbolyával, a másik salátával vagy sóskával készül. Unokáim rózsaszín korszakához – mert tagadhatatlan, hogy a lányok keresztülesnek ezen, amikor minden ruhájuk, játékuk, mütyürjük csakis ebben a színben képzelhető el – pedig nagyon passzol a paradicsomos krumplileves. Saját közvélemény-kutatásom szerint ezt a levest kevesen ismerik, nálunk azonban nagyon népszerű. Már gyerekkoromtól szeretem, és unokáim is megkedvelték – rózsaszín korszakukból ugyan már kinőttek, de a leves „túlélte” a korszakváltást.

Anyukám mindig rengeteg paradicsomlevet rakott el a saját kertjében termelt paradicsomból – volt tehát bőven alapanyag hozzá –, de erről majd máskor. Most nincs házi paradicsomlé, de a leves elkészítésének hagyománya, így húsvét környékén megmaradt. Egyszerű, gyorsan összedobható, még habarni sem szükséges. A krumplis ételek sűrítésére két módszerem is van: az egyik, hogy nagyon apróra vágok, vagy reszelek egy nagyobb krumplit, ami szétfő menet közben. A másik metódus, hogy ugyanennyi, már megfőtt krumplit turmixolok, és jelen esetben azt keverem össze a paradicsomos tejföllel, és mehet a levesbe, csak össze kell rottyantani! Maradék sonkát is bele lehet kockázni a tálalásnál. Főzeléknek is elkészíthető a paradicsomos krumpli, a gyerekek nagyon szeretik!

Szóval, talán megér egy próbát – és a finom sonkalé sem megy veszendőbe! Ha nagyon sós lenne a leve, vízzel hígítható.

Mari nagyi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...