Meglepő: új áruház vette át a vezetést az üzletláncok rangsorában

Az elmúlt év újabb kihívásokat állított a nagyobb diszkontláncok elé, és ez meglátszik a boltok gazdasági rangsorában is. A 2020-as évben a Lidl megelőzte az évek óta listavezető Tescót. Azonban nem ez volt az egyetlen újdonság.

A boltok rangsorát az elmúlt években mindig a Tesco vezette. Ez a tavalyi évben megváltozott, az első helyre ugyanis a Lidl került. A német üzletlánc hódítása már 2019-ben megindult, azonban ahhoz, hogy végleg átvegye a vezetést, a koronavírus okozta nehézségek is hozzájárultak. A Lidl ezek mellett is képes volt jelentősen növelni a forgalmát, ezért tudta a többi versenytársát lekörözni. A boltok rangsora ezért jelentős változásokon esett át.

Meglepő: új áruház vette át a vezetést az üzletláncok rangsorában

Az első két helyen

823 milliárd forintos bruttó forgalmával lényeges előnyre tett szert a Lidl a többi bolthoz képest. Ez a koronavírus alatti gazdasági helyzetben is elég látványos eredménynek számít.

A második helyről is kitúrták a Tescót, ide ugyanis a SPAR került. Valószínűleg azért teljesítettek jobban, mert több, kisebb méretű üzletet is nyitottak az elmúlt időszakban.

Mivel az emberek a járvány alatt kerülték a nagy, zsúfolt boltokat, ez a döntés kifejezetten jól jött a SPAR-nak.

Harmadik helyre került a Tesco

A hipermarketek korábban sem voltak túl fényes helyzetben, ezen a helyzeten a COVID csak tovább rontott. A Tescónál is ez történt, a forgalmuk ugyan nem csökkent jelentősen, de a többi üzletlánchoz képest ez épp elég volt, hogy elveszítsék vezető pozíciójukat.


Minden, ami az üzletekben történik:

Forrásunk volt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus bécsi szelet

A bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Címlapról ajánljuk

Ezért finomabb sokkal a meleg kenyér

Ropogós héj, puha belső és ellenállhatatlan illat – a meleg kenyérnek nehéz nemet mondani. De nem csak az élmény miatt érezzük finomabbnak: a háttérben kémiai és érzékszervi folyamatok egész sora dolgozik azon, hogy minden falat intenzívebb legyen.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Retro gyümölcstorta

Ezt a gyümölcstorta receptet valamikor a 70-es évek végén/80-as évek elején kaptuk egy kedves ismerősünktől, amikor a gyümölcstorta kezdett sláger lenni. Különlegessége, hogy puding ...