Ezzel az egyszerű telefonos trükkel akár feleannyi időre csökkentheted a bevásárlást

Te is unod már, hogy bevásárláskor állandóan fel kell oldanod a telefonod ahhoz, hogy megnézd a bevásárlólistát? Hacsak nem sajtpapírra írod fel a beszerzésre váró termékeket, a következő egyszerű trükk egészen biztosan megkönnyíti a dolgodat.

Azzal, hogy bevásárlás előtt listát írunk a beszerzendő áruról, máris rengeteg időt és pénzt spórolunk. Nem keringünk fejvesztve a sorok között, célirányosan szerezzük be az élelmiszereket és a háztartási cikkeket, elkerüljük az impulzív vásárlást okozta túlköltekezést, röviden tehát a bevásárlólista egyértelműen hasznos dolog.

A jegyzetlapokra és sajtpapírokra írt listákat mára felváltották a telefonos jegyzetek, ez a megoldás pedig több szempontból is hasznunkra vált a bevásárlásnál, így ugyanis kevesebb papírt használunk el, és az esély is kisebb arra, hogy a gondosan összeírt listát otthon hagyjuk az asztalon.

A telefonos listának azonban van egy hátránya is, ugyanis a készüléket állandóan fel kell oldani ahhoz, hogy lássuk a jegyzetet. Bár tudjuk, ez csak néhány másodperces művelet, és az ujjlenyomatos valamint az arcfelismerős telefonok pillanatok alatt feloldják a zárat, a sok 5 másodperces feloldás hosszú percekké adódhat össze.

Másik fontos tényező, hogy sokan még mindig maszkban vásárolnak a boltokban (és ki tudja, nem lesz-e újra kötelező beltéren maszkot viselni), ilyenkor pedig az arcfelismerő funkció értelmét veszti. Mi a - szerintünk - legegyszerűbb (nem éppen Nobel-díjat érdemlő) megoldás?

Írjuk le a bevásárlólistánkat egy jegyzetbe vagy jegyzetben készíthető táblázatba, majd készítsünk róla képernyőfotót, azt pedig állítsuk be fő képernyővédőnek!

Így nem kell állandón feloldani a telefont, elég csak megnyomni a képernyő feloldógombját, máris ott van előtted az egész lista! Ezzel a megoldással tényleg perceket lehet spórolni.


Ezek a trükkök is segíthetnek neked a hétköznapokban:

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...