Súlyos felnőttkori betegségektől óvhatod meg gyermekedet, ha ezt az alapanyagot már kiskorában mellőzöd

Új kutatás bizonyította, hogy ha magzati korban illetve az első két évben keveset kap ebből az alapanyagból a gyermeked, akkor jelentősen csökken több súlyos, felnőttkori betegség kialakulásának kockázata.

A Science folyóiratban publikált kutatás eddig nem ismert jelenségről számolt be. Azt mindenki tudja, hogy a túlzott cukorfogyasztás káros az egészségre, de arról korántsem volt szó, hogy a cukor már magzati korban befolyásolja a gyermek felnőttkori egészségét. Ráadásul nem is akármilyen betegségektől védheted meg, ha hanyagolod várandósságod alatt a cukrot.

A fogantatástól számított első 1000 nap roppant fontos egy gyermek életében

A Dél-kaliforniai Egyetem kutatói bizonyitották, hogy a gyermek fogantatasától számított 1000 napon belüli alacsony cukorfogyasztás 35 százalékkal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását, valamint 20 százalékkal a magas vérnyomás kialakulásának esélyét. 

Cukorkvóta az Egyesült Királyságban

A kutatásban a második világháborúban bevezetett cukorkvóta idejére vonatkozó adatokat és az az utáni időszak adatait hasonlították össze. A cukorkvóta idején korlátozták a cukor, a zsír, a sajt, a hús és a szalonna hozzáférhetőségét.

Mikor 1953-ban megszűnt a cukorkvóta, a felnőtt emberek addigi 40 grammos cukorfogyasztása megduplázódott.

A vizsgálatban több mint 60 ezer ember adatait tekintették át, melyhez az UK Biobank nevű szervezet adatait használták fel. Azoknak az egeszégügyi adatait követték nyomon, akik a cukokvóta előtt és után születtek. 

A hatéves időszak elemzése kimutatta, hogy a cukorfejadag korlátozása előtt és alatt születettek,  illetve akkor fogantak esetében a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulása alacsonyabb volt, emellett 4 és 2 évvel később alakultak ki az említett betegségek.

A cukorfogyasztás csökkentésével járó védelem már a magzati korban elkezdődik, majd fokozottan meghatározó lesz a gyermek 6 hónapos korában, mikor elkezdődik a hozzátáplálás. A fogantatástól számított első 1000 nap rendkívül fontos egy gyermek életében, hiszen ekkor megy át olyan fejlődésen, amely a kognitív, a mentális és a szervi adottságokat is befolyásolja. Ezeket pedig a későbbiekben nem lehet megváltoztatni.

Forrásunk volt.


Még több egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...