Beperelte egy férfi a Heinekent, miután egy állatkát talált a sörében, és nagyon beteg lett

A férfi még két éve ivott egy sört, aminek az alján apró hüllők voltak. Nem sokkal később beteg lett. Most perelt.

Beperelte a Heineken sörgyárat és a Kroger üzletláncot egy amerikai férfi, mert súlyos beteg lett, miután megivott egy doboz sört, amiben állítása szerint apró gekkók voltak. George Toubbeh két éve vásárolt néhány dobozt a kedvenc söréből, de mikor az egyikbe belekortyolt, fura ízt, majd erős gyomorfájdalmat érzett és hányni kezdett. A lánya azonnal megvizsgálta a sörösdobozt, amiben két darab kis gekkót talált.

A hüllőket később leopárd gekkóként azonosították, amely nem is őshonos az Egyesült Államokban, de sokszor tartják őket háziállatként. A vádirat szerint a fiatal gekkók valahogy a sörgyárban kerültek bele a dobozba.

A férfi azért perelt két év után, mert elmondása szerint, az eset óta még mindig gyomorpanaszai vannak, és poszttraumás stresszben is szenved. Nem tudta kiheverni a történteket. Toubbeh azt várja, hogy térítsék meg a kórházi számláit, és azt az időszakot, amikor a betegeskedések miatt nem tudott dolgozni.

A Heineken elutasítja az ellene felhozott vádakat, és szerintük teljesen értelmetlen az egész pereskedés.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

via Foodbeast.

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.