Megtéveszthették a vásárlókat? Az Auchan kuponakcióit vizsgálja a hatóság

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az Auchan ellen. A gyanú szerint a kuponos akciók mögött több rejtett feltétel is húzódott, amit a vásárlók nem minden esetben ismerhettek előre.

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben, mivel felmerült a gyanú, hogy az áruházlánc tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a kuponakcióival kapcsolatban.

Auchan bevásárlókocsik
Megtéveszthették a vásárlókat? Az Auchan kuponakcióit vizsgálja a GVH
Getty Images

A GVH tájékoztatása szerint az Auchan 2024 áprilisa és 2025 februárja között különböző kedvezményeket kínáló kuponos akciókat hirdetett – többek között országos televíziókban is.

A hatóság gyanúja szerint ugyanakkor ezekben a reklámokban nem mindig szerepelt minden lényeges információ.

A hivatal szerint például nem volt egyértelmű, hogy a kuponokat csak bizonyos feltételek mellett lehetett megszerezni és felhasználni:

  • ilyen például a minimum vásárlási összeg elérése,
  • vagy az aktív Bizalomkártya megléte.

A GVH úgy véli, hogy ezeknek az információknak az elhallgatása megtéveszthette a fogyasztókat.

Fontos hangsúlyozni, hogy az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy már megállapították volna a jogsértést – a vizsgálat célja épp az, hogy a tényeket tisztázzák. Az eljárásra három hónap áll rendelkezésre, de ez indokolt esetben meghosszabbítható.

A GVH külön felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozásoknak a jövőben különösen körültekintően kell kommunikálniuk az akciós ajánlatok feltételeit, és nem alapozhatnak arra, hogy a fogyasztók majd elolvassák az apró betűs részeket is, amelyek sokszor nem is láthatóak jól egy reklámban.

Forrásunk volt.


Még több friss cikk:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.