A rosttípus, mely hatásosabb lehet, mint bármelyik fogyasztószer

Nem feltétlenül van szükségünk különleges tablettákra, italporokra vagy speciális eljárásokra. A súlyvesztéshez az is elég lehet, ha tudjuk, hogy milyen reggelivel érdemes indítani a napot.

A legtöbb kutatás egyetért abban, hogy a fogyás titka egyáltalán nem bonyolult. Oda kell figyelnünk arra, hogy mit eszünk és rendszeresen kell valamilyen testmozgást végeznünk. Igenám, de ettől függetlenül azért jól jön egy kis segítség a fogyókúrában, aminek köszönhetően hamarabb meglátszanak az eredmények, így motiváltabbak maradhatunk a folyamatban. Itt nem kell rögtön valamilyen drága egészségügyi termékre, kockázatos gyógyszerre vagy csodát ígérő edzéstervre gondolnunk. Ennél sokkal egyszerűbb megoldások is léteznek.

A rosttípus, mely hatásosabban működhet, mint bármelyik fogyasztószer

Az Arizonai Egyetem kutatói egy egyszerű alternatívára világítanak rá: a béta-glükánra, amely a zabban és az árpában természetesen megtalálható rostfajta. A The Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent áttörést jelentő tanulmányuk azt állítja, hogy a béta-glükánban gazdag élelmiszerek fogyasztása segíthet csökkenteni a testsúlyt és javítani a glükózkontrollt teljesen természetesen.

A különbség rost és rost között

Frank Duca, az Arizonai Egyetem docense és a tanulmány vezető kutatója azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megvizsgálja a különböző típusú élelmi rostok hatását a fogyásra és az anyagcsere egészségére. A csapata eredményei rávilágítanak arra, hogy nem minden rost egyforma, ha ezekről az előnyökről van szó.

Tudjuk, hogy a rostok fontosak és hasznosak; a probléma az, hogy olyan sokféle rost létezik. Azt szerettük volna megtudni, hogy milyen rost a legelőnyösebb a fogyás és a glükózhomeosztázis javítása szempontjából, hogy tájékoztassuk a közösséget, a fogyasztókat, majd a mezőgazdasági ipart is.

– magyarázza Duca.

A tanulmány arra összpontosított, hogy a különféle növényi alapú rostok hogyan hatnak a bél mikrobiómára – az emésztőrendszerünkben élő mikroorganizmusok billióira, amelyek döntő szerepet játszanak általános egészségünkben. Az öt vizsgált rosttípus – ezek a pektin, a béta-glükán, a búza-dextrin, a rezisztens keményítő és a cellulóz – közül a béta-glükán lett az egyértelmű győztes.

A teszt

A tanulmány vezetői a hipotézisüket egereken tesztelték. A béta-glükánnal kiegészített, magas zsírtartalmú diétával táplált egerek súlygyarapodása és testzsírtartalma jelentős mértékben csökkent azokéhoz képest, akik ugyanazt a diétát fogyasztották, de nem kaptak béta-glükánt. De más előnyöket is tapasztaltak: a béta-glükánt fogyasztó csoport jobb glükóztoleranciát és inzulinérzékenységet is mutatott, amelyek mind kritikus tényezők az anyagcsere egészségének szempontjából.

Mitől olyan különleges a béta-glükán?

A kutatók azt találták, hogy ez az anyag megnövelte az egerek energiafelhasználását, aminek köszönhetően lényegében több kalóriát égettek el. Azaz: mintha a béta-glükán enyhe lendületet adott volna az anyagcseréjüknek. Ráadásul ezek az egerek fizikailag is aktívabbak voltak, többet mozogtak a ketrecükben, mint a kontrollcsoport állatai.

De a történet még érdekesebbé válik, ha megnézzük, mi történik az egerek testében, különösen a bélmikrobiómájukban. A béta-glükán-kiegészítő pozitív változásokhoz vezetett a bélrendszerükben: nagymértékben megnövelte a butirát szintjét. Ez egy jótékony vegyület, amely akkor keletkezik, amikor a bélbaktériumok bizonyos rostokat fermentálnak. A butirát egy kvázi szuperélelmiszer a beleinket bélelő sejteknek. Energiával látja el őket és gyulladásgátló tulajdonságokkal is rendelkezik. Egyes tanulmányok már összefüggésbe hozták a magasabb butirátszintet az anyagcsere javulásával és az elhízás kockázatának csökkenésével.

Gyógyszer helyett is beválik?

Érdekes módon a béta-glükán fogyasztásának hatásai hasonlóak az olyan népszerű fogyasztógyógyszerek (GLP-1 receptor-agonisták) hatásaihoz, mint az Ozempic. Ezek a gyógyszerek a glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) nevű hormon utánzásával fejtik ki hatásukat, amely segít szabályozni az étvágyat és a vércukorszintet. A kutatók azt találták, hogy a béta-glükán a természetesen előforduló GLP-1 felszabadulását is serkenti a bélben.

Duca úgy véli, hogy a béta-glükán előnyei túlmutatnak a GLP-1 stimuláción.

Úgy gondoljuk, hogy a butirát más jótékony hatásokat is okozhat, amelyek nem kapcsolódnak a bélpeptidekhez, ilyen például a bélgát egészségének javítása és a perifériás szervek, például a máj megcélzása

A szakértők ugyanakkor fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy ezt a vizsgálatot egereken végezték, és az eredmények nem biztos, hogy közvetlenül vonatkoztathatók az emberekre is. A rost-kiegészítőket ráadásul magas zsírtartalmú étrend mellett adták, amely nem feltétlenül tükrözi a tipikus emberi étrendet. Emellett más korlátozásai is lehetnek a vizsgálatnak, ami miatt egyértelmű, hogy több kutatást is el kell végezni a témában ahhoz, hogy egyértelművé kiálthassák ki az eredményeket. Mindenesetre a következő nagybevásárlásnál mindenképp érdemes néhány doboz zabot is bedobni a kosárba, hiszen a jótékony hatásai egyértelműek.

Forrásunk volt.


Még több életmódtipp:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...