Ha nem akarsz ráncokat, ne aludj ebben a pozícióban

Sokan mindent megtennénk azért, hogy ne legyünk ráncosak. A szakértők szerint többek közt az sem mindegy, milyen pozícióban alszunk.

Alvásunk rengeteg mindenre hatással van. Befolyásolja a gerincünk állapotát, hatást gyakorol az emésztésünkre, de még a fogyásunkra is. Amellett, hogy figyelnünk kell az alvásunk minőségére, az is fontos, hogy milyen pozícióban hajtjuk álomra a fejünket. Legalábbis ha nem szeretnénk ráncokat.

Ha nem akarsz ráncokat, ne aludj ebben a pozícióban

Oldalasan ráncos

Egyre több tiktoker beszél arról, hogy az oldalon fekvés ráncokat okozhat, a szakértők szerint pedig van némi igazságalapja az állításaiknak. Miranda Wilson ápoló szerint például ezek az alvási ráncok gyakran függőlegesek, és az ember homlokán, az orr két oldalán, vagy a szemek alatt jelennek meg. Először csak nagyon halványan, azonban idővel mélyülnek.

Ha következetesen hasonló helyzetben alszol az oldaladon - amire a legtöbb ember hajlamos -, akkor az arcodnak ezt az oldalát nyomod össze napi hét-nyolc órán keresztül. Ez összeadódhat

– mondja Dr. Ife J. Rodney dermatológus.

A háton fekvő emberek arcára csupán a gravitáció hat, azonban az oldalukon és hasukon alvók arcát folyamatos nyomás éri, mely összeadódva idővel ráncokat okozhat.

Nem minden az alvásnak köszönhető

A ráncokat számos dolog okozza - rendszeres mozdulatok, napozás, genetika, táplálkozási szokások és környezeti tényezők, mint például a környezetszennyezés. Ugyanakkor sokszor láttam már, hogy a pácienseim bal vagy jobb arcán mélyebbek a ráncok, ők pedig megesküsznek rá, hogy azon az oldalon szoktak aludni

– magyarázza Dr. Gary Goldenberg bőrgyógyász.

Az öregedést igazából nem lehet megúszni, bárhogy is szeretnénk, hiszen minden ránc vagy vonal mélyül a kor előrehaladtával.

Forrásunk volt.


Még többet olvashatsz az alvásról itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...