Ennyivel drágább az élet a magyar Aldiban, mint a briteknél

Előre szólunk, nem sok ember fog kicsattanni a következő hír láttán: egy magyar Aldiban jóval drágábbak az árucikkek, mint egy brit testvérüzletben.

Egy magyar családnak 3,5-ször nagyobb teher a bevásárlás finanszírozása, mint egy angol családnak – ez derül ki abból a részletes cikkből, melyet a G7 gazdasági portál osztott meg oldalán. Míg egy magyar ember nettó medián bérére vetítve 5,6 százalékba kerül egy 31 termékre kiterjedő bevásárlás egy hazai Aldi üzletben, addig ugyanez a bevásárlás egy brit lakos nettó medián fizetésére vetítve csupán 1,6 százalékot tesz ki.

A gazdasági lap egy magyar és egy angol Aldi árait hasonlította össze ugyanazon 31 darab árucikk esetében. Ahogy az az összegzésből kiderült, 31 termékből 14 sokkal olcsóbb volt Angliában, mint Magyarországon.

Míg Angliában adott márka durumspagettijének kilója 166 forint volt (416 forintos fontárfolyammal számolva), addig Magyarországon ugyanazon termék 518 forintba került. Egy, az Aldiban kapható rizs még ennél is szembetűnőbb különbséggel kapható, míg Angliában az adott termék 187 forintnak megfelelő pennyért kapható, addig a hazai Aldiban ugyanaz a termék 368 forintért vásárolható meg.

Nemcsak a tészta és a rizs, de a liszt, a répa, a burgonya, egyes tejtermékek és még a zabital is olcsóbban kapható az angliai Aldiban, mint itthon, a G7 szerint ennek egyik fő magyarázata az lehet, hogy az alapélelmiszerek többségét Angliában nem terheli áfa.

A teljes bevásárlólistára vetítve azt láthatjuk, hogy míg Angliában 13 260 forintnak megfelelő fontba kerül egy bevásárlás, addig Magyarországon 11 886 forintot kell kifizetni ugyanazért a 31 termékért. Ennek függvényében az angol áru 11,5 százalékkal drágább, mint a magyar, és hiába lehet olcsóbban kapni 14 terméket, a másik 17 termék drágábban kapható, mint az itthoni tételek.

Bár alapvetően drágább bevásárolni Angliában, mint Magyarországon, nem szabad arról sem megfeledkezni, melyik országban mekkora keresetből gazdálkodnak a családok.

A G7 arról ír, hogy az Egyesült Királyságban a nettó medián bér (ez nem az átlagfizetés, hanem az a középérték, amelytől felfele és lefele is ugyanannyi elem van) 2000 font körül mozog, amely átszámolva nagyjából 850 ezer forint. Ezzel szemben az Eurostat 2020-as adatai és az elmúlt év alatt átlagosan 8 százalékos béremelkedés összesítésével egyátlagos nettó medián bér 210 ezer forint körül (583 euró) mozog.

Ennek függvényében egy magyar fizetés 5,6 százalékát teszi ki a bevásárlás, míg egy angol fizetésnek csak 1,6 százaléka megy el a bevásárlásra, összességében tehát 3,5-szer nagyobb teher ugyanazt megvásárolnia a boltban egy magyar családnak, mint egy angolnak.


Ezeket a cikkeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...