Ezt a lépést semmiképp nem tudod megspórolni, ha airfryerben sütsz

Hiába gondolnánk, hogy a különböző, sütéshez használatos kiegészítők itt is a segítségünkre lehetnek, sajnos az airfryerek esetében pont az ellenkezője igaz.

Manapság annyira elterjedt az airfryer, hogy már szinte minden háztartásban megtalálható. Sokaknál szinte teljesen átvette a sütő szerepét, ami egyáltalán nem csoda, hiszen a rántott hústól kezdve a tojásrántottán át még süteményt is tudunk benne készíteni. Most, hogy egyre többen vesznek forrólevegős sütőt, fel-felmerülnek információmorzsák a helyes használatáról, és ezzel együtt persze akad néhány tévhit is.

Egy nő sütőpapírt tesz az airfryerbe
Ezt a lépést semmiképp nem tudod megspórolni, ha airfryerben sütsz

Ilyen tévhit például, hogy az airfryer használatakor megússzuk a mosogatást, ha szilikonbetéttel vagy sütőpapírral béleljük ki a készüléket.

Ezek az eszközök azonban hatással lehetnek a készülék hatékonyságára, továbbá az egészségünkre is. A szilikonbetétek hevítése során például potenciálisan veszélyes anyagok szabadulhatnak fel, a sütőpapírok pedig PFAS-vegyületeket (per- és polifluor-alkil vegyületek) tartalmazhatnak, amelyek hő hatására a levegőbe vagy az ételbe kerülhetnek, és hosszú távon káros hatással lehetnek a szervezetre.

Éppen ezért a legjobb, ha közvetlenül a rácsra tesszük a megsütni kívánt ételt. Utána érdemes a kosarat és tálcát alaposan, az eszköz specifikációinak megfelelően, kíméletesen megtisztítani.

Forrásunk volt.


Még több hasznos cikk, ami segít majd az otthoni főzésben:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.