Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

8 zöldség, aminek nem árt, ha grillre dobod

Igaz, ami igaz, még csak július eleje van, a nyáriasan meleg, napos tavasz megtette hatását és érik sok olyan dolog, amire akár egy évvel korábban még sokat vártunk ilyentájt.

Aki időben elkezdte művelni a kiskertjét, már vidáman grillezi és dobálja salátába a zöldségeit hétvégén. No de miket is pontosan? Íme egy veteményes-villámkörkép, ami önmagában már azoknak is érdekes, akiknek nincs kertje, ugyanis amik teremnek már a hátsó kertekben, azokból nyilvánvalóan könnyebb hazai termesztésűt találni a zöldséges pultokon is.

Kukorica

Döbbenet, de már érik. Csodás, lédús és ha a szokásos főzővíz helyett a grillrácsra tennéd, csak hajrá! Fűszerezd kedvedre (a klasszikus grill fűszerkeverék például jól áll neki, de simán a csili is), olvasztott vajjal kenegesd meg egy ecsettel és forgatva süsd készre néhány perc alatt. Isteni csemege, nem is értem, korábban miért nem grillezte senki…

Cukkini

Én nagyon későn ültettem, mégis terem már a kedvenc tökfélém. Most épp a sárga. Azontúl, hogy finom hajónak töltve, rántva, rántottába vagy lecsóba darabolva, de még süteménybe is, sosem szabad megfeledkezni arról, hogy pár beolajozott karikát a grillre tegyünk belőle. A sülési csíkok miatt nem csak szép, de finom is és simán elkészítheted ugyanezt patisszonnal is.

Paprika

És papparapám, paprika is van már a kertekben. Sajnos nem nálam, de anyósom kertjében ott virítanak sárgán a bokrokon, ahogy sok ezer más veteményesben is az országban. Én egyben hagyva fűszeres olajjal átkenve vagy darabolva, pálcikára tűzdelve szeretem a faszén fölé tenni. Csak ne a legmelegebb pontra tegyük, mert hamar megég. Kihagyhatatlan!

Hagymák

A tavasszal ültetett (lila, vörös, fehér, sonka és egyéb) dughagymák már jó nagyok ilyenkor a földben, a téli fokhagymát is éppen fel lehet már szedni, szépen megnőttek. Hogy hogyan tesszük a grillre őket? Nem is olyan egyszerű kérdés, igaz? Nem elég, ha nagy karikákra vagy darabokra vágod, mert forgatáskor tuti becsúszik a faszén közé. Így marad a nyársra tűzés és az alufóliába csomagolás, ollé!

Újkrumpli

Ember legyen a talpán, aki szabad tűzre dobja a krumplit. Nem, én se szoktam. Viszont alufóliába csomagolva fokhagymával, sóval, csilivel és egy kis olajjal olyan csomagocskákat lehet készíteni a szén fölött, hogy azt fogja mindenki emlegetni, nem a szelet húsokat!

Sárgarépa

No igen, az enyémek még bébik, viszont aki március elején felébredt már téli álmából, javában eszi a saját répáit. Hogy kerüljön a grillre? Vágjuk ujjnyi csíkokra, keverjük össze az olajat sóval, kakukkfűvel, amivel aztán meglocsoljuk a répákat és összedörzsölgetjük őket. Kis vékony aljú lábaskába vagy alufóliából készített nyitott hajócskába vele és fel a rácsra. Időnként átrázogatjuk és hagyjuk, ahogy szépen átpirul. Nem, ez sosem lesz itt szétfőzve, de nem is cél, hagyjuk, hogy harsanóan mutassa meg az ízét, főleg a kakukkfűvel.

Padlizsán

Egy újabb favorit, ami végre hozza a terméseit, nálam is beérnek lassan az elsők. Bár padlizsánkrémként verhetetlen, fokhagymával fűszerezve mennyei lesz a grillrácson is, ezt garantálom.

Leveles zöldségek

Salátákra fel! Mert ezeket bizony még Gordon Ramsay sem tudja rácsokon sütögetni. De miért  is tenné, amikor frissen a legjobbak? Már minden terem, amit csak ültetni lehetett tavasszal: spenót, fejes saláta, sóska, jégsaláta, leveles kel, tölgylevél vagy lollo rosso és ezernyi más, amit nem csak szüretelni, de vetni is folyamatosan érdemes fajtától függően. Íme egy jó recepválogatás!

Hogy hiányzik a sorból a paradicsom? Nekem is, de arra még tényleg várni kell…

Még több érdekes cikk a Gardenistán.

Ezeket olvastad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!