7+1 étel, amit soha, de soha ne mikrózz!

Sokan elvből megvetik a mikrohullámú sütőt csak azért, mert egészségtelennek tartják. Melyek azok az élelmiszerek, amelyekre rögtön rosszul reagál a mikró? Megmutatjuk!

Rengeteg tudományos vita folyik arról, valóban egészségtelen-e a mikrohullámú sütő használata, valamint arról is, mennyire veszítik el az élelmiszerek tápértéküket a mikrózás során.

Azt már tudjuk, hogy a fém evőeszközöket, a fém széllel rendelkező tányérokat és a műanyagok jelentős részét nem lehet mikrózni, emellett pedig rengeteg olyan élelmiszer is van, amelyet egyszerűen nem éri meg a mikróban felmelegíteni, ugyanis a gyors hőkezelés nem csak nekünk árthat, de a mikrót is egy életre tönkreteheti.

Íme 7+1 dolog, amit lehetőleg soha ne mikrózz!

1. Sovány húsok

Míg a magas zsírtartalmú húsokat könnyebben és szebben is lehet mikróban kezelni, addig az olyan sovány húsok, mint például a csirke vagy a sertés egyes részei ehetetlenné is válhatnak a gyors hőkezelés során.

2. Tengeri herkentyűk

A tenger gyümölcsei mikrózva olyanok, mint a leeresztésnek indult lufi. Bár Magyarországon viszonylag ritkán fogyasztunk kagylókat vagy garnélát, de ha egy ínycsiklandó éttermi vacsora után hazavinnénk a megmaradt herkentyűket, ne próbálkozzunk a mikrós melegítéssel.

3. Víz

Sokan teszik a teához használt vizet mikróba, pedig az ilyesfajta melegítés elég bosszantó következményekkel járhat. Ha nincs más lehetőségünk, figyeljünk oda a melegítési időre (ez maximum 2 perc legyen), és ha kivettük a bögrét a mikróból hagyjunk a felforrósodott víznek legalább fél perc hűlési időt.

4. Kenyér és pizza

Sokan nem fogtok örülni ennek a hírnek, pedig biztos mindannyian tapasztaltátok már, hogy a mikrózott pizza állaga teljesen megváltozik, a tészta laza lesz és puha, egyáltalán nem hasonlít többé a frissen sült, ropogós változatra. Nem, még a grillező opcióval sem.

5. Fagyott hús

Miért nem ajánljuk ezt a gyorsnak és praktikusnak tűnő megoldást? A mikróban felolvadó hús könnyen tönkremehet, ha nem főzöd/sütöd meg gyorsan, ráadásul a baktériumok is villámsebességgel terjeszkedhetnek rajta.

6. Nyers tojás

Gondoljunk csak bele abba, hogy a tojás belsejében a felforrósodó anyag sehogy sem tudja kiengedni a gőzt, így az egy pillanat alatt felrobban a mikróban, amit aztán órákig lehet majd takarítani. Különben is: létezik olyan ember, aki a mikróban főzi meg a tojást?

7. Nyers zöldségek és gyümölcsök

A föld, amelyben a zöldségek teremnek tele van olyan ásványi anyagokkal, amelyek a mikrohullámok hatására égni, szikrázni kezdhetnek, ez a reakció pedig akár teljesen tönkreteheti nem csak az ételed, de a mikródat is.

7+1. Papírzacskó

Tudjuk, hogy a papír sehogy sem minősül élelmiszernek, de ma már rengeteg étteremben adják papírzacskóba csomagolva az elviteles ételeket. A zacskók külsején festék és ragasztó is előfordulhat, a magas hőmérsékleten ezek az anyagok pedig könnyen feloldódnak, ráadásul mérgezőek is lehetnek.

Ezeket olvastad már?

via: insider, nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...