Itt a válasz, mennyi ideig bírják őrölt fűszereid a fiókban

Két féle ember létezik: aki a cserepes fűszernövényekben hisz, és aki minden fűszert szárítva, vagy őrölve vásárol meg a boltban. Hozzájuk szólunk most. 

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy zacskózott fűszereink éveken keresztül is képesek ugyanazt a minőséget nyújtani, elég csupán egy jól lezárt, száraz közeget biztosítani nekik.

A lejárt fűszerek miatt szerencsére csak akkor kell aggódnunk, ha mindenből a legízesebb, legfrissebb fűszert akarjuk használni (bár ebben az esetben úgyis van egy kis balkonos ládánk tele kaporral, bazsalikommal és minden más jóval), a lejárt fűszerek ugyanis nem okoznak rosszullétet, csupán ízük és intenzitásuk változik meg az idők során.

Konyhánkban általánosan négyféle fűszert találunk: darálható, leőrölt, szárított fűszereket, valamint magvakat és gyökereket.

A 8 legokosabb fokhagymahelyettesítő

Olvastad már?

A legtöbb profi szakács és séf átlagosan hat hónapot javasol a száraz fűszerek tárolására, ezt is természetesen csak a megfelelő tartás mellett. Nem kell azonban a pazarlás miatt keseregnie annak sem, aki csak ímmel-ámmal használja főzéshez a fűszereket. Míg a ledarált és szárított növényeket egy, legjobb esetben két évig, addig a jól elcsomagolt magvakat és a darálható fűszereket akár 3-4 évig is tárolhatjuk otthonunkban.

Íme a legnépszerűbb fűszerek lejárati idő szerint:

1-2 év szavatosság: menta, oregánó, rozmaring

2-3 év szavatosság:petrezselyem,Cayenne bors, kömény, kapor, koriander, bazsalikom, fokhagymapor, babérlevél, őrölt fahéj, paprika (szárított,őrölt formában akár 3 évig is jól bírja)

3-4 év szavatosság: kakukkfű, zsálya, kurkuma

4-5 év szavatosság: egész fekete bors, szegfűszeg

Végezetül pedig néhányjó tanács:

  • Megvásárolt fűszereidet felnyitás után címkézd úgy, hogy a lejárati dátum azonnal jól látható legyen, mikor kiveszed a fiókból.
  • A természetes ízesítőket mindig jól elzárt, sötét és hűvös helyen tárold, így nem fog idő előtt megszikkadni vagy avasodni, és a bogarak sem petéznek bele a fűszerbe.
  • Ellenőrizd fűszered minőségét a legegyszerűbb módon: Önts a tenyeredbe egy csipetnyi őrleményt és dörzsöld össze. Ha intenzíven érezhető a növény illata, az étel ízesítésében sem fog csalódást okozni!
  • A szárított fűszereknek kisebb az aromatartalmuk, így a friss fűszernövényekkel szemben a szárított változatbólérdemes egy kicsit többet hozzáadni a készülő ételhez.

Ezeket olvastad már?

3 fűszer a forró éjszakáért

Szeretnéd felforrósítani a hálószobai hangulatot? Fűszerezd a vacsorát egy kis kardamommal, fahéjjal vagy szerecsendióval, és csodás érzéki élmények várnak majd rád!

admin

via:wideopeneats.com, házipatika.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...