7-féle hasábburgonyát teszteltünk - saját márkás termékek vitték a prímet

Tagadhatjuk, de mindannyian vettünk már gyorsfagyasztott hasábburgonyát a boltokban. Megmutatjuk, nekünk melyek ízlettek a legjobban!

Tudjuk, tudjuk, a hasábburgonya is akkor jó, ha friss krumpliból készítjük, mi magunk hámozzuk meg és sütjük ki. De valljuk be, mindannyiunkkal előfordul, hogy egy kicsit lusták vagyunk, és ilyenkor jó előkapni a fagyasztó mélyéről egy csomag mirelit burgonyát. Ezeknek a termékeknek a legnagyobb előnye, hogy sütőben, olajban pillanatok alatt készre sülnek.

Mi pontosan a mirelit hasábburgonya?

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a gyorsfagyasztott hasábburgonya olyan gyorsfagyasztással tartósított élelmiszer, amelyet tisztított burgonyából készült különböző méretű és vágási felületű hasábok előfőzésével és növényi zsíradékban végzett elősütésével készítenek.

A burgonyát mosás után hámozzák, méretre vágják, szükség szerint előfőzik,szárítják, elősütik, majd gyorsfagyasztják. A termékek általában tartalmaznak napraforgóolajat, és/vagy pálmaolajat.

Szerkesztőségünk 7 terméket gyűjtött be a hazai szupermarketekből, volt köztük saját márkás, és a sokak által jól ismert termékek is. A hasábburgonyákat vakon teszteltük, miután egyik kollégánk gondosan kisütötte őket forró olajban vagy sütőben, a leírás alapján. Mindegyiket azonos fokozaton készítettük, olyan időtartamig, amit a csomagoláson írnak. A kész krumplit papírtörlőre tettük, hogy a kóstolásnál ne a zsiradék íze domináljon. Ez többé kevésbé így is lett.

Hasábburgonya mellé ajánljuk:

A vakteszten öten vettünk részt. Véleményeztük a külső jegyeket és a burgonyák ízét. Érdekesség, hogy nem a legdrágább termék lett a győztes, de az ízével nem volt semmi probléma, így bekerült a legjobb háromba. Eredményünk a lenti táblázatban látható. Fontos, hogy az értékelés szubjektív, nem szakértői.

TERMÉKEK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:

1. Aviko Pommes Frites

Szép, nagyobb hasábokra szeletelt krumplik voltak a csomagban. Sütés során nem barnult be annyira, megmaradt az aranysárga színe, az illata pedig kellemes volt. Egy kissé talán sápadt maradt a sütés végére.

Tesztelőink véleménye:

  • szép, nagy darabok, túl porhanyós
  • szivacsos, kissé túl sok zsírt szívott fel
  • korrekt krumpliíz
  • lehetne ropogósabb
  • semleges, nekem nem ízlik

2. Farmer's Gold Pommes Frites

Már felbontásnál túl sárgának tűnt, és jóval vékonyabb az előzőnél. A sütés alatt még rikítóbb lett a színe. Kicsit hajaz a gyorséttermekben kapható krumplira. Az illata kissé olajos, de kellemes volt sütéskor. Nagyon gyorsan kisült.

Tesztelőink véleménye:

  • finom, kicsit a gyorséttermire hajaz
  • vajas íz, puha
  • kivehető, intenzív krumpliíz
  • roppanós, de belül puha
  • szalmakrumpliszerű, szép sárgás

3. Tesco Straight Cut Fries

Ezt a terméket sütőben sütöttük, így egész más színt kapott. Kissé barnás lett, az illata pedig nem volt annyira intenzív.

Tesztelőink véleménye:

  • belül könnyű, kívül ropogós
  • nem rossz, klasszikus ízvilág
  • hagyományos sült krumplis kinézet
  • szépen megpirult, jó, krumpliízű
  • finom, korrekt, nagyon puha belül

4. Harvest Basket Pommes Frites

Kifejezetten kellemes illata volt sütéskor. Nagyon vékony hasábok voltak a csomagolásban, így szintén hajazott egy kicsit a gyorséttermi változatokra. Sütés után egy-két szál jobban megpirult, de ez egyáltalán nem volt zavaró.

Tesztelőink véleménye:

  • jó, kicsit édeskés íz
  • apró, roppanós, csinos
  • fesztiválos krumpli
  • tökéletes mennyiségű zsíradékotszívott magába
  • szép aranybarna,jó vékony és finom

5. Márkajelzés nélküli termék

Kicsit megijedtünk a csomagolásától. Márkajelzés tényleg nem volt rajta, csak származási ország. Az olajba öntés után látszott, hogy nem fog egyenletesen sülni, és a szaga is erősen tökmagos, zsíros volt. Ennek ellenére az ízteszten jól szerepelt.

Tesztelőink véleménye:

  • nagyon picikék, szárazak, szomorúak
  • intenzív krumpliíz, olajos
  • teljesen apró, növényi mellékíze van
  • jól roppan, másnaposoknak ajánlott
  • ropogós, van hasonló állagú chips is a boltokban

6. S-Budget Pommes Frites

Hagyományos jellegű hasábburgonya. Sütésnél nem volt vele gond, egyenletesen megpirultak a krumplik. Az illata is kellemes volt. Nem kellett vele sokáig bajlódni.

Tesztelőink véleménye:

  • savanykás íz, de finom
  • sárga szín, átlagos krumpli
  • van egy kis olajíze, valószínűleg túlszívta magát
  • belül puha, kívül egy picit ropog
  • olyan, mintha mikrózva lenne, pedig frissen sült

7. Farm Frites Classic Oven Fries

Felbontáskor fura sötétbarnák voltak a hasábok, valószínűleg azért, mert jócskán elősütötték őket. Az illata kicsit olyan volt, mintha túlsült volna. Ez készült el a leggyorsabban: 3-4 percig sütöttük az olajban.

Tesztelőink véleménye:

  • nagyon intenzív krumpliíz
  • túl zsíros
  • megfáradt a színe
  • porhanyós, kissé kellemetlen mellékíz
  • olajos íz, túlságosan beszívta a zsiradékot

A MI EREDMÉNYÜNK:

NÉVHOL VETTÜK?ÁR / SÚLY
1. Harvest Basket Pommes FritesLidl399 Ft/kg
1. Tesco Straight CutTesco299 Ft/750 g
2.Farmer's Gold Pommes FritesAldi399 Ft/kg
3. Aviko Pommes FritesSpar769 Ft/kg
4. S-Budget Pommes FritesSpar399 Ft/kg
4. Márkajelzés nélküliCBA399 Ft/kg
5. Farm Frites Classic Oven FriesTesco549 Ft/750 g

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...