5 lakberendezési trend, ami teljesen felszívódik ebben az évben

Azt már megszokhattuk, hogy a trendek jönnek-mennek. De melyik az az öt, amitől végleg búcsúzunk a 2021-es évben? Mutatjuk.

A következő lakberendezési trendeket egyáltalán ne erőltesd az otthonodban ettől az évtől, mert az előrejelzések szerint leáldozott nekik.

Viszlát szürke, helló, indigókék konyha

Dennese Guadelupe Rojas belsőépítész szerint az egyik első távozó a lakberendezési trendek közül a konyha szürke színe lesz. „A konyha különböző részeinek szürkére festése vagy a szürke konyhaszekrények nagyon rideg és távolságtartó érzetet keltenek. Az élénkebb színek egyre növekvő népszerűsége kiszorítja 2021-ben a szürkét” – mondta Rojas, aki szerint a szürke éveken át tartó egyeduralmát az indigókék konyha veszi át.

Hosszú ideje vártuk már, úgy tűnik, most tényleg vége: viszlát, fehér minimalizmus

Ami természetesen nemcsak a nappalit, hanem a konyhát és az étkezőt is vastagon érinti. A fehér minimalizmus egyeduralmának úgy tűnik, a koronavírus-járvány vetett véget. Ahogy több időt töltenek otthon az emberek, és kevesebbet az munkahelyükön, éttermekben, barátaiknál, úgy vágynak több ingerre, amelyet a semleges és minimális berendezés nem feltétlenül adhat meg.

Egy időre búcsút int az art deco

Heather Goerzen lakberendező úgy véli, most egy jó időre búcsút veszünk a mogyoróbarna fától, vékony bútorlábaktól és geometrikus mintáktól, azaz az art deco stílustól.

Csak egy falrész más színű a konyhában? Többé ez sem trendi!

Nagyon nagy népszerűségnek örvendett az elmúlt években az a divat, hogy egy-egy helyiség egyetlen falát más színűre festették vagy tapétázták. A trend, amely 2021-ben már nem lesz annyira divatos.

Felejtsd el a bútorkollekciókat

Unalmas. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az egymáshoz illő bútorokból álló szobabelső-rendszerek nem fejezik ki a lakójának személyiségét. Érdemes inkább kombinálni a különböző darabokat, stílusokat.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

(Nyitókép: Unsplash)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.