Csodálatos karácsonyi filmek, amivel könnyű lesz az ünnepi hangulatba kerülnöd

Kuckózz be az egyik este, és hangolódj a karácsonyra egy szórakoztató filmmel. Összeszedtük a legjobb újdonságokat!

Alkalmi randevú

Ebben a karácsonyi történetben két szingli áll a középpontban, akik minden egyes ünnepet vagy egyedül töltik, vagy éppenséggel egy random randin kötnek ki. Miután összebarátkoznak egy plázában, eldöntik, hogy mostantól minden ünnep közös program lesz, ami az elején nagyon jól is működik, aztán a szerelem mindenbe bekavar.

Karácsonyi krónikák 2.

Egy kedves kis történet egy csalafinta manóról, aki tönkre akarja tenni a karácsonyt. Persze a Mikulás és felessége mindent megtesznek azért, hogy ne járjon sikerrel, a kérdés már csak az, sikerül-e nekik. Az biztos, hogy ezt a kedves sztorit a család apraja-nagyja élvezni fogja. Igen, még a felnőttek is.

Dolly Parton: Karácsony a kisváros terén

Egy magával ragadó karácsonyi musical, amiben egy gazdag, kifejezetten kellemetlen asszony köré épül a történet. Az középkorú nő apja halála után visszatér abba a vidéki kisvárosba, ahol felnőtt, hogy közölje a városka lakóival, hogy elad minden egyes házat. Szerencsére azonban megjelenik Dolly Parton, aki talán jobb belátásra tudja bírni a Grincset.

The Christmas House

Ebben a filmben 3 pár életébe tekinthetünk bele karácsony táján. Ez önmagában nem túl izgalmas, azonban tudni kell, hogy az egyik szál egy már házasságban élő két homoszexuális férfiről szól. Brandon Mitchell és férje, Jake éppen az első közös, adoptált gyermekük érkezését várjak izgatottan karácsonykor, ami természetesen nem teljesen zökkenőmentes.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Netflix

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.