Kapcsolatunk több szakaszra bontható:
1. Korai szakasz
Először még általános iskolás koromban keveredtünk oda a még csak 4-5 asztalból álló biopiacra (szerintem a mostani őse, de erre nincs bizonyítékom), ami akkor a Török és a Frankel Leó utca találkozásánál állt. Anyukámmal mentünk, aki akkor ismerkedett az ún. reformétkezéssel, és igyekezett megismertetni minket is a saját csíráztatású búzacsírával, amit nagy igyekezettel a párizsi alá próbált meg elrejteni a tízórainkba, én pedig azzal a lendülettel igyekeztem kihalászni. De hasonlóan bizarr élmény volt az is, amikor búzakorpát kanalazott a kefirünkbe.
Egy dologra nagyon emlékszem a minipiacból: vettünk egy (gondolom vegán) szendvicskrémet, és valami egészen új ízt éreztem, fűszerek, olajok, magvak számomra teljesen meghatározhatatlan elegye volt, nagyon ízlett. Egyszeri találkozás volt, de nagyon emlékezetes.
2. Mániákus szakasz
Évekkel később egy családi barátunkkal kezdtünk el járni, az akkor már a Marczibányi téri Művelődési Központ kertjében minden szombaton megrendezett, jelentősen megnövekedett piacra.
Magam sem tudom meghatározni, hogy az ízek, színek, formák, vagy maga a program vonzott, mindenesetre a hetem legjobban várt délelőttje lett a szombati biopiac anyukámmal.
Ekkor még nem hogy nem főztem, de nem is érdekelt a téma, helyette pékárut, őrületes mákos-almás rétest, alternatív fasírtgolyókat, érdekes krémeket, kecske joghurtot és sajtot, illetve zöldségeket (első találkozásom itt volt például a sárga koktél paradicsommal és a friss bazsalikommal... te jó ég!) vettünk a szendvicshez.
Kedvenc kombinációm lett a sötétbarna, élesztőmentes tönkölykenyér, nagyon megpirítva, bio körözöttel, és valamilyen pikáns csírával. Ekkor már megismertem azokat a termelőket, akikhez azóta is járok. Egész kis szertartás alakult ki a biopiacozás körül, aminek része lett a Fény utcai piac tetején lévő akkoriban szinte újhullámosnak mondható kávézóban a közös kávézás, kakaózás. Nekem kakaózás, tejszínhabbal. 18 évesen. Magam sem értem.
3. Masszív jelen
Időközben én egyetemista lettem, nagyjából ekkor jelentek meg Jamie Oliver és barátai a tévében, megjelentek az első magyar gasztroblogok (Chili és Vanília, akkor még Brüsszelből). Elkezdtem őket nézni, olvasni, jó sokat, és rájöttem, hogy szeretném ezeket az ételeket megkóstolni.
Ehhez pedig ugye főzni is kell, meg fura alapanyagokat vásárolni, amiket nem is nagyon találtam itthon. Emlékszem, amikor szardellafilét kerestem valamelyik nagyobb áruházban, néztem a konzervhalas részleget, de az egyetlen, ami hasonlóan hangzott az a fura nevű, és gyanúsan olcsó „szardinella” volt. Megvettem, és kiderítettem, hogy na ez nem az, ami nekem kell. Szerencsére a szálak összeértek, és rájöttem, hogy a (most már fixen a MOM Kulturális Központ kertjében tartózkodó) biopiac kínálatában ott van nagyon sok minden, amit keresek, és még annál is több.
Azóta magán a programon kívül a felülmúlhatatlan zöldség, gyümölcs és alapanyag választék miatt is vagyok a piac hírének önkéntes terjesztője.
Amikor rájöttem, hogy az átlag áruházi háromféle, átlag piaci négyféle almán túl milyen világ van, teljesen lenyűgözött. Vagy hogy léteznek az ún. színes répák, fekete paprika, piros-kerek padlizsán, kilóra bazsalikom, tízféle krumpli, minden színű és formájú paradicsom - és mindez már sok évvel ezelőtt.
Illetve ezek még csak az egyszerűbbek. Ott van még a sötét lila külsejű, belül élénkzöld cukorborsó, a keserű uborka, az okra, a csicseriborsó még zölden, a pak choi, az ezerféle saláta, mizuna, fodros kel.
Ez persze mind szezonálisan elérhető termény, itt végre valóban megtapasztalhatjuk a négy évszak kínálatát: nyáron minden, ősszel körte, sütőtök, télen krumpli, cékla, tavasszal friss zöldek. És aki itt árul, az termel is, és segít is, beszél, mesél. Én meg szívesen beszélgetek másokkal a "ronda a bio zöldség, nem is bio a bio zöldség, és a nagyon drága a bio zöldség" témákról.
Az meg hogy mániákus lettem, akkor lett gyanús, amikor megfogalmazódott bennem:
olyan pasit, majd olyan gyermekeim-apját szeretnék magam mellé, aki eljön velem a biopiacra. Lehetőleg minden szombaton.
Ezért alakult úgy, hogy bár azóta sok szuper alternatív piac nyílt, illetve az általános piacok kínálata is nagyon sokat színesedett, de ha a szombatunk szabad – barátostul és/vagy anyukástul –, muszáj a biopiacra mennünk.
Ja igen, és közben rászoktam a kávéra. És fotósorozatot indítottam az instán a biopiacos kalandozásaimról #mikerulakosaramba gyűjtőnévvel.
