11 hiba, amit elkövethetsz az étkezőasztalnál, és a többiek elítélhetnek miatta

Tizenegy rossz szokás, ami nem csak illetlenség, de néha visszataszító is. Te mindig betartod az etikettet?

Idétlen idők óta szeretünk társaságban enni. Mint minden program, az étkezés is sokkal jobb, ha olyanokkal vagy, akiket ismersz, kedvelsz. Néhány dolgot azonban érdemes észben tartani, ha nem akarunk illetlennek tűnni...

1. Ételek tapogatása

A gyerekekre általában rászólunk, hogy ne tapogasson össze minden ételt az asztalnál, ha nem eszik belőle. Néhányan erről felnőtt korukra sem szoknak le, ráadásul észre sem veszik, mit csinálnak éppen. Az asztaltársaság többi tagja pedig csak szörnyülködik magában.

2. Dupla mártogatás

Beleharapsz a tortillába, chipsbe, sült krumpliba vagy sós rúdba, amit előtte a szószba mártottál, majd utána újra szószba mártod? Bele sem gondolunk, de egymás nyálát cserélgetjük így a szószokban. Nem túl guszta, igaz?

via GIPHY

3. Megenni a legjobb falatokat mások elől

Svédasztalos vacsoráknál, vagy nagyobb rendezvényeken mindig vannak olyanok, akik rárohannak a kajákra, és megeszik a legjobb fogásokat. Legtöbbször azért, mert imádják őket, de eláruljuk, mások is így vannak ezzel.

4. Nyitott szájjal rágcsálni

Soha, de soha ne tegyetek ilyet! Senki nem kíváncsi rá.

via GIPHY

5. Szürcsölni az italokat

Rossz szokás. Főleg társaságban zavaró.

6. Orrfújás

Megosztó téma. Ha az ember meg van fázva, nyilván problémái vannak ezzel. Az orrfújás étkezés közben azonban nem túl illendő. Jobb, ha inkább kimegyünk a mosdóba, és ott végezzük el.

7. Telefonálás

A barátaid nem kíváncsiak rá, hogy mit akarnak épp a szüleid, vagy egy ügyfeled, ismerősöd. Némítsd le a telefonod az étkezésnél, ha pedig nagyon fontos hívást vársz, vonulj el.

8. Bunkón viselkedni a pincérrel

A pincért ugráltatni, és fennhangon beszélni vele egyébként sem szép dolog, de társaságban a barátaid számára is zavaró lehet. Lehet, hogy valamelyikőtök törzshelyére mentek, ahol az illető kellemetlenül érzi majd magát a kötözködés miatt.

9. Beleharapni valamibe, aztán jól otthagyni

Nagyobb asztaltársaságnál illetve svédasztalos étkeztetésnél szokott előfordulni. Beleharapunk egy kis gyümölcskosárkába, majd beszédbe elegyedünk valakivel, és otthagyjuk a félbeharapott ételt. ILLETLENSÉG!

10. Zabálás

Még az "All You Can Eat" típusú éttermekben sem illik zabálni. Tanulj meg mértéket tartani! A szervezetedet sem sanyargatod így.

via GIPHY

11. Előkapni a saját ételt vagy italt

Ez az éttermi etikett abszolút megszegése. Még akkor sem kezdjük el a saját italunkat inni, vagy a boltban vett csokinkat enni, ha az nincs az étlapon.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

via Delish.

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.