Legjobb receptek körtéhez

A körtére, azon kívül hogy finom gyümölcs, legfeljebb kompótként, esetleg sütibe valóként gondolunk, pedig húshoz, tésztához és sajtokkal is összerántható, figyelj csak!

Körtéből szüretelünk serényen ősszel és nyáron, egyes fajtái remekül eltarthatóak a zimankóban is, hogy aztán több hónapnyi vitaminhiányos pangásban is bármikor előkaphassunk egy körtét a hűtőszekrény fiókjából. Valamiért nekem mindig olyan magasztos gyümölcs volt a körte, amit, ha sütibe kerül, akkor már mindenképpen a legjobb omlós, vajas tésztával tisztelek meg, de legalábbis jó lenne házilag gyúrni hozzá rétestésztát.

Erre persze azóta sem vettem rá magam (bár tervezem), de a körtés édességek iránti páratlan rajongásom töretlen. Pitékbe, tortákba jöhet, de levesben is nagyon jó, szeptemberben készítve még megidézi a nyarat, de a szegfűszeg és a fahéj illata már emlékeztet, hogy menthetetlenül itt a lombhullás és hamarosan például a sütőtökszezon is.

Furcsának hangozhat, ha eddig nem próbáltad, de a körte nagyon jól passzol sajtokkal (mondjuk gorgonzolával), dióval és tésztával, illetve az egyik kedvenc receptem a leveles tésztába csomagolt körte. Nagyon egyszerű, mégis kreatív felhasználása a körtének, arról nem is beszélve, mennyire finom és gusztusos! A ropogós tésztabunda körbeöleli a finoman puhára sült, meleg gyümölcsöt – ezt egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Még több körtés recept >>

Aztán a húsokat illetően: jól megy szárnyasokhoz is, de az egyik receptünk szerint a jóval zsírosabb tarjához is bepróbálkozhatunk vele, mert kevés krumplival feldobva tökéletes hétvégi ebéd.

Kísérletezz a körtével, most rengeteg van belőle!

Az Itt a szezon korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Hajósok levese

Gál József, a Szent Jupát egykori hajósa és az Equator hajó tulajdonosával hajóztunk, aki kétszer kerülte meg vitorlás hajóval a Földet: először a Szent Jupáttal Fa Nándor mellett, ...

Szaftos kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Címlapról ajánljuk

Mi történik a szervezeteddel, ha túl sok C-vitamint szedsz?

A C-vitamin az egyik legismertebb vitamin, amelyet sokan elsősorban az immunrendszer támogatásával és a megfázásos időszakkal kapcsolnak össze. Vízben oldódó vitamin, vagyis a szervezet nem raktározza el nagy mennyiségben, a felesleget pedig jellemzően a vizelettel üríti ki. Na de mi történik, ha túladagoljuk?

Nosalty

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...