Így főztök ti – Erre használják a Nosalty olvasói a medvehagymát

Új cikksorozatunk, az Így főztök ti, azért indult el, hogy tőletek, az olvasóktól tanulhassunk mindannyian. Most arról faggattunk benneteket, hogy mire használjátok az éppen előbújó szezonális kedvencet, a medvehagymát. Fogadjátok szeretettel két Nosalty-hobbiszakács receptjeit, ötleteit és tanácsait, amiket most örömmel megosztanak veletek is.

Egész évben, minden nap újabbnál újabb cikkeket olvashattok tőlünk, a szerkesztőség tagjaitól, amelyekben elmondjuk nektek, hogyan lesznek tökéletesek az egyes ételek, hogyan kell bánni a konyhai szerkezetekkel, vagy éppen azt, hogy mi szerintünk a legjobb péntek esti vacsoraötlet.

Medvehagymapestós tészta / Fotó: Tóth-Nacsa Ágnes

Persze ahány ház, annyi szokás: tudjuk, hogy sok témában nem feltétlenül értünk egyet, és egészen biztos, hogy nálatok máshogy készül egy-egy fogás. Látjuk azt is, hogy szeretitek megosztani a saját receptjeiteket az oldalunkon és a tarsolyban rejtegetett trükköket a kommentekben.

Éppen ezért indítjuk útjára legújabb cikksorozatunkat, ami Így főztök ti névre hallgat. Ennek keretében szeretnénk végre tőletek is tanulni valamit, hogy ne mindig mi mondjuk meg a tutit az összes konyhai témában. Kíváncsian várjuk, hogy mit gondoltok például a húsmentes főzésről, mi az az étel, ami nélkül nem telhet el nálatok húsvét, vagy hogyan készültök egy nagyobb vendégségre. Most, az Így főztök ti legújabb részében azonban a medvehagymáról szól minden. Két olvasónk levelét olvashatjátok, megannyi ötlettel és recepttel.

Mi készül nálatok a medvehagymából?

Salamon Csilla

Én is és a családom is nagyon szeretjük a medvehagymát / fotó: Salamon Csilla

Én is és a családom is nagyon szeretjük a medvehagymát. Kertem végébe pár éve ültettem is belőle nedvesebb területre, amit az első évben nem szedtem le. Így minden évben több és több lett.

Frissen szedem le (amikor virágzik, akkor már nem fogyasztható). Leszedem, a szárát eltávolítom, megmosom, és elcsomagolva a fagyasztóba is szoktam eltenni, így télen is élvezhetjük a medvehagyma finom, zamatos ízét.

Fel szoktam használni pogácsákhoz, körözöttben összepépesítve, különböző húsos töltelékekhez. A Nosaltyn az 1185 db receptem közül a második legnézettebb receptem a csirkemell fokhagymás-tejfölös panírban, aminek az egyik alkotóeleme a medvehagyma.

Tóth-Nacsa Ágnes (Boldog Kukta)

A medvehagyma nagyon sokoldalú / Tóth-Nacsa Ágnes

A medvehagyma nagyon sokoldalú. Átlagos ételeket dobok fel vele, legyen az egy egyszerű fasírt, krumplifőzelék vagy éppen tojáskrém. A tartósításra is figyelmet fordítok. Fagyasztok, olívaolajban teszem el az aprított leveleket, és libazsírban felaprítva és lesütve tárolom kenceként. Sőt, medvehagymás sót is készítek. A pogácsától kezdve a medvehagyma-krémlevesen át egészen a zsebes töltött karajig sok-sok ételben használom.

A medvehagymapesto az egyik kedvenc receptem, mert gyorsan elkészíthető és nagyon finom. Ezen kívül még gyors tésztaételekbe, szendvicsekbe, vendégváró falatokba kerül. Sőt az extra gyors tormás-sajtkrémes sonkatekercs töltelékébe is belekeverem.

A medvehagymát piacon szerzem be a jól megszokott árusomnál, de ismerek erdei gyűjtőhelyeket is.

Ágnes elárulta nekünk saját medvehagymapestójának receptjét is. Íme:

Hozzávalók kb. 2 db 3 dl-es üveghez:

  • 10 dkg medvehagyma
  • 10 dkg parmezán
  • 10 dkg dió
  • kb. 2 -2,5 dl olívaolaj

Ha van kéznél otthon botmixerhez késes aprítónk, akkor nyert ügyünk van.

A medvehagymát megmossuk, és az aprítóedénybe rakjuk. Hozzáadjuk az egész diót és a reszelt parmezánt. Mindezt felöntjük 2 dl olívaolajjal, és a gépet bekapcsolva addig aprítjuk, amíg kenhető, nagyobb daraboktól mentes masszát nem kapunk. Ha túl száraznak ítéljük a pestót, akkor keverjünk bele még olívaolajat (függ attól, hogy mennyire száraz a dió, és mennyit képes felvenni a keverék).Végül tisztára mosott üvegekbe rakjuk az így elkészült medvehagymapestót, fedővel lezárjuk, és hűtőben tároljuk fogyasztásig. Aki nem bízza a véletlenre, az be is fagyaszthatja ezt a krémet akár jégkockatartóban, és mindig annyit vesz ki az ételhez, amennyi szükséges belőle.

Ha nincs otthon ilyen aprítógépezet, akkor késsel finomra aprítjuk a medvehagymát, a diót ledaráljuk, és a parmezánt lereszeljük, végül az egészet olívaolajjal összekeverjük, és így rakjuk el.

Sokan a parmezánt kihagyják ebből a keverékből azért, hogy hosszabb ideig eltartható legyen. Én mindig kellő mennyiségű olívaolajjal keverem össze a pestót, így hűtőben tartva több hétig is eláll. Ha nem szeretnétek megkockáztatni az esetleges rövidebb eltarthatóságot, akkor a parmezán helyett adjatok még hozzá 5 dkg diót és 5 dkg medvehagymát. Parmezánt pedig fogyasztáskor reszeljetek a tésztára.

Köszönjük szépen Ágnesnek és Csillának, hogy megosztották velünk tudásukat. Találkozunk az Így főztök ti következő részében!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Boldog Kukta/Tóth-Nacsa Ágnes


Még több tipp, trükk és praktika:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.