Kiderült, mi kerül a KitKat töltelékébe
Lehet, hogy még sose gondolkodtál el ezen a kérdésen, pedig egészen izgalmas, és a rá adott válasz is meglepetést tartogat.
NosaltyLehet, hogy még sose gondolkodtál el ezen a kérdésen, pedig egészen izgalmas, és a rá adott válasz is meglepetést tartogat.
NosaltyMinden édesszájú embernek van legalább egy kedvenc csokoládészelete. A piros csomagolású Kit Kat Magyarországon a kétezres évek elején jelent meg, Amerikában viszont már a negyvenes években is népszerű édesség volt, első csomagolása pedig egyáltalán nem hasonlított a mostanihoz.
NosaltyVégre Magyarországra is megérkezett a KITKAT V, ami már szeptembertől elérhető lesz a boltok polcain.
NosaltyEz a nap nem is indulhatna jobban: a Nestlé egyik legnépszerűbb csokijából hamarosan a vegán változat is elérhető lesz.
NosaltyA feketekömény igazi érték a konyhában. Intenzív, érdekes íze és egészségügyi hatásai miatt érdemes beiktatni az étrendbe.
NosaltySokan tartanak a tésztától a vércukorszintjük emelkedése miatt, pedig nem kell teljesen lemondani róla. Néhány egyszerű trükkel – például a megfelelő alapanyagokkal és párosításokkal – úgy is élvezheted a kedvenc tésztás fogásaidat, hogy közben nem terheled meg a szervezetedet.
NosaltyHa csökkent a libidód, érdemes lehet utánanézni, nincs-e valamilyen hiányállapot a háttérben. Nézzük, mely vitaminok és hatóanyagok segíthetnek a libidód helyreállításában.
NosaltyA tudatosan történő növénytársítás segít abban, hogy kevesebb vegyszert használj a kertben. Ültesd ezeket a szép növényeket/virágokat a kertbe, és nem lesz gondod a kártevőkre.
A héten egy különleges pékáruakciót szúrtunk ki az ALDI kínálatából, ami két nagyon kedvelt ételt ötvöz kreatív módon. Lássuk, miről van szó!
Pazar menü nosztalgikus magyaros fogásokkal, melyeket nem teszünk asztalra túl sűrűn, és pont emiatt ünnepnap, ha ehetjük őket!
A húsvéti fonott kalács a tavaszi ünnepi asztal egyik legkedvesebb klasszikusa. Ez a nem túl édes, pihe-puha fonott kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonkához. Sülés közben vajas ...
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...