Így néz ki a 36 darab marhahúspogácsából álló szülinapi burger
Egy biztos, ekkora szülinapi hamburgert még sosem láttunk!
NosaltyEgy biztos, ekkora szülinapi hamburgert még sosem láttunk!
NosaltyII. Erzsébet brit királynő volt az egyik leggyakrabban fényképezett nő a világon, így feltehetően hozzá volt szokva a kamerákhoz. Egy testrészét azonban nem szerette fotókon látni.
NosaltyHétfőn gyászba borul Anglia a királynő temetésének napján, a nagyobb áruházláncok is tisztelegnek emléke előtt.
NosaltySok embernek segíthet a nehezebb időkben az a kezdeményezés, amit egy angol bolt vezetett be. A vásárlók kamatmentes hitelre vehetik meg az élelmiszereket, a feltételek pedig igen kedvezőek.
NosaltyIgazán elismerésre méltó annak a hét éves kislánynak az ötlete, aki kiürült chips-es zacskókból készít takarót hajléktalanoknak.
NosaltyTöbb mint 120 évvel ezelőtt előállított csokoládéra bukkantak egy angliai ház padlásán. A rézdobozban konzerválódott édesség komoly történelmi háttérrel rendelkezik.
Masszi- Rigó CsillaPesti István séf szerint nem kérdés, hogy baj van a magyar gasztronómiával, ám a problémák felsorolása önmagában kevés. Öt területet nevezett meg, ahol szerinte valódi változásra lenne szükség.
NosaltyOlcsó, gyorsan elkészíthető és szinte teljesen szálkamentes, ezért sok háztartásban rendszeresen kerül az asztalra. A szakácsok mégsem ajánlják szívesen!
Németh OrsiA rizs az egyik legegyszerűbb köret, mégis meglepően sok múlik azon, miben főzzük meg.
Németh OrsiA zsírmáj észrevétlenül alakulhat ki, mégis egyre több embert érint. A betegség során túl sok zsír halmozódik fel a májban, ami idővel gyulladást, májkárosodást, súlyosabb esetben pedig a máj működésének romlását is okozhatja. Na de mik a korai tünetei?
A rizs az egyik legegyszerűbb köret, mégis meglepően sok múlik azon, miben főzzük meg.
Mosógépet vennél, de nem tudod, melyik modellre érdemes pénzt kiadni? Egy független laboratóriumi tesztben 16 márka 107 készülékét vizsgálták meg, többek között azt nézve, mennyire hatékonyan mosnak és öblítenek, mennyi vizet és energiát fogyasztanak, illetve mennyire hangosak.
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.