Mostantól sokkal jobb lesz hétvégén piacra járni

Érdemes lesz a nagy budapesti piacokra ellátogatni idén ősszel, hét helyen ugyanis remek koncertekkel és programokkal várják a hétvégi vásárlókat.

Nem minden piac kínál zenés programokat hétvégi bevásárláshoz, hét budapesti piac azonban egészen különleges módon várja a vásárlókat. A Budapest Tuning programsorozat keretében létrejövő Zenélő piacokon október első hétvégéjétől egészen december 18-ig, csütörtöktől szombatig különböző együttesek és formációk lépnek fel.

Zenélnek a budapesti piacok!

A Békásmegyeri, a Bosnyák téri, a Fény utcai és a Fehérvári úti piacon, valamint a Flórián téri Üzletközpont, a Vörösvári úti Heti Vásár és a Római parti Piac területén összesen 27 koncertbe hallgathatunk bele.

A projekt ötletgazdája Udvardi Márton, trombitás, aki először 2021-ben indította el a koncertsorozatot. A zeneszerző fejéből még a pandémia alatt pattant ki az ötlet, hogyan lehetne az üres tereket újra megtölteni élettel, az egy évvel ezelőtti alkalmaknak pedig akkora sikere volt, hogy idén újra sikerült megvalósítani, valamint bővíteni a programot.

A következő két hónapban fellép többek között Busa Pista, Móser Ádám, a Peca, a Fröccs Trió, Tamaskó Gábor, a Macsotay Guillermo duó és a BrassTett is. A koncertekről és a programokról ide kattintva további információkat találsz.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Diós-fahéjas kalács

Eddig mindig húsvétra készítettem, így számomra a kalácssütés leginkább ehhez az ünnephez kapcsolódik. De valójában az év bármely napján tökéletes választás lehet egy finom, ...

Barackos jeges tea

A nyári frissítők sztárja a jeges tea, amit most házi barackpürével ízesítettünk és édesítettünk. Más gyümölccsel is kipróbálhatjuk és akár zöld- vagy gyümölcsteával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...