Veszélyes dolgokat esznek meg a fiatalok egy netes kihívás miatt

Sok őrült netes kihívással találkoztunk az elmúlt években, a bekötött szemmel való vezetés és a mosókapszula kipróbálása után a fiatalok most az ételek csomagolását eszik meg.

Az elmúlt napokban kezdett el egyre több Shell On Challenge videó megjelenni az interneten. Az új őrült internetes őrület lényege, hogy a kihívók a becsomagolt ételt egyben, a csomagolással együtt fogyasztják el.

A főleg Snapchaten futó videókon fiatalok és gyerekek küldözgetik egymásnak a felvételeket arról, hogyan esznek meg egy banánt vagy egy citromot héjastól, de sajnos már olyanok is vannak, akik csipszes zacskót vagy fóliába csomagolt süteményt fogyasztanak el egyben, éppen ezért a kihívás egyáltalán nem veszélytelen.

Ami még rosszabb, az amerikai tinédzserek szerint a kihívás nem más, csak egy jópofa vicc.

Nyilván az embernek semmi baja nem eshet attól, ha egy almát vagy egy körtét eszik meg héjastól, egy banán vagy egy citrom héja azonban már olyan védő- és permetezőszerekkel lehet lekezelve, amelyek önmagukban komoly gyomorpanaszokat okozhatnak.

A kihívás azonban nem csak a kemikáliák szervezetbe jutása miatt lehet rendkívül veszélyes, az elfogyasztott műanyag fulladást , illetve komoly emésztési problémákat is okozhat.

Az orvosok és az internetes jelenséget megfigyelők elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy igyekezzünk szem előtt tartani, miket láthatnak gyerekeink a közösségi média különböző felületein.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ezeket olvastad már?

via soyummy.com, címlapfotó

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.