Varázsolj az ételeddel! - tedd jótékonnyá konyhai mozdulataidat

Kulináris finomságaiddal hívd fel ismerőseid figyelmét a pazarlásra és az élelmiszermentésre, hogy még több rászoruló juthasson élelmiszerhez.

Belegondoltál már abba, hogy egy étel elkészítése mennyi mozdulatot vesz igénybe? Egy örök klasszikus mint például a rakott krumpli összeállítása hány lépésből áll? Még a legegyszerűbb változathoz is kiemeljük például az edényt a szekrényből, hámozzuk a krumplit, szórjuk a fűszert. Megannyi mozdulat, amelyeket észre sem veszünk.

Már csak egy dolgot sajnálhatunk, hogy egy étel elkészítésével nem égetünk el annyi kalóriát, mint amit az elfogyasztásával beviszünk a szervezetünkbe. Mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen azzal a sok-sok mozdulattal lehetőségünk van elkészíteni kiszemelt ételünket. Magyarországon több százezer ember végezné el ezeket a mozdulatokat, hogy naponta legalább egyszer ételt tudjon rakni az asztalra a gyermekének, ám a hozzávalók nekik sajnos hiányoznak.

Meghökkentő adat, hogy Magyarországon a megtermelt élelmiszerek 1/3-át megsemmisítik.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy olyan karitatív szervezet, amely azért dolgozik, hogy megmentse a jó minőségű, mégis megsemmisítésre szánt élelmiszereket a gyártóktól és a kereskedőktől, és eljuttassa azokat oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Több mint 300 000 rászoruló jut élelmiszeradományhoz az Élelmiszerbank által megmentett élelmiszerekből.

Szeretnéd, ha még többen jutnának tápláló élelmiszerekhez?

A Mozdulj az Élelmiszerbankért! adománygyűjtési akción keresztül konyhatündéri mozdulataiddal most Te is varázsolhatsz! Csatlakozz a Mozdulj az Élelmiszerbankért jótékonysági kampányhoz és a kulináris finomságaiddal hívd fel ismerőseid figyelmét a pazarlásra és az élelmiszermentésre, hogy még több rászoruló juthasson élelmiszerhez.

A kampány idei célja: 10 000 élelmiszercsomagra elegendő élelmiszer megmenekítése!Az Élelmiszerbank olyan Követeket toboroz, akik szeretnének egy igazán jó ügy érdekében kampányolni, és segítségükkel összegyűjthetnek 600 000 Ft-ot. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy az Élelmiszerbank annyi élelmiszert mentsen meg, amiből 10 000 élelmiszercsomagot tud összeállítani a nélkülözők részére. Mivel az élelmiszer felesleg adományokat az Élelmiszerbank ingyenesen veszi át és ingyenesen adja át a rászorulóknak, így minden 5000 Ft adományból már csaknem 90 nélkülöző családot juttat élelmiszerhez.

Mozdulj Te is az Élelmiszerbankért! és tudj meg többet itt a kezdeményezésről!

Ezeket olvastad már?

Maradékmentő ötletek

Maradt pár hozzávaló a hétvégéről, és szeretnéd megmenteni őket a kidobástól?  'Maradék ételből' nevezetű receptjellemzőnk segítségével megkönnyítheted a döntést!

Országh Kitti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Lapított croissant

Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...

Pisztáciás babka

Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...

Címlapról ajánljuk

Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be...

A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.

Hirdetés

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Húsvéti kalács

A húsvéti fonott kalács a tavaszi ünnepi asztal egyik legkedvesebb klasszikusa. Ez a nem túl édes, pihe-puha fonott kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonkához. Sülés közben vajas ...

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...