Újra hódítanak a svédek!

Szeptember 12-én nálunk is megnyitotta kapuit a – várva várt – H&M Home. Első üzletük részlege a Westend cityben várja az érdeklődőket, illetve vásárlókat.

H&M Home kollekció

A H&M Home koncepciója a divat és a lakberendezés ötvözése, mely szezononként ugyanúgy újul majd meg, ahogyan a divat. Lakástextilekhez és dekorációs cikkekhez juthattok hozzá, kedvező áron. (Ahogyan azt már megszokhattuk tőlük)

Külföldön 2009 óta kaphatók lakberendezési termékeik, így már alig vártuk, hogy kicsiny hazánkban is elérhetőek legyenek. 2012-ben baba-, illetve gyerekszoba-kellékekkel bővült a kínálat. Nálunk – ezek mellett – találhattok még fürdőszobába, nappaliba és étkezőbe illő kiegészítőket: párnahuzatokat, ágytakarókat, törölközőket, ágyneműket és egyéb csetreszeket.

A dekorációs termékek mellett találhatunk tálakat, tálcákat, tányérokat, tortaállványokat és bögréket is. Textilekből is igen bő a kínálat: a konyharuhákon keresztül a zuhanyfüggönyökig sok mindent találunk náluk.

A zsákmánnyal

Én személy szerint tényleg nagyon vártam már, hogy hozzájuthassak ezekhez a tárgyakhoz, hiszen tényleg megfizethető, és sokkal melegebbé, otthonosabbá tudják varázsolni a teret.

Az őszi stílus

„Idén a H&M Home a lakás minden helyiségébe drámát és egyéniséget kínál folyamatosan növekvő őszi választékával, amely a lakásbelsőkben tökéletesen tükrözi a személyes stílust. Az újragondolt, modern bohémság drámai hatást kölcsönöz a barokk mintás díszpárnáknak, ágyneműknek, sőt még a fürdőköpenyeknek is. A virágos (bazsarózsás) vagy állatos (hollós vagy lovas) printek a modernitást, míg a 21. századi minimalizmus a tisztaság érzetét hozza el az otthonokba. A természet szépségét a függönyök, valamint a konyharuhák és az asztali futók botanikus mintái ragadják meg, az ágyneműk kedves virágmintái, valamint a zuhanyfüggönyök és törülközők élénk csipkemintái pedig színt és játékosságot visznek a kollekcióba. A teljes gyermek- és babakollekció mellett szintén fontos a dekorációs termékek – mint pl. a színes üvegvázák, fa tárolóeszközök, mintás kerámiák és üveg tortaállványok – növekvő választéka.”

H&M Home kollekció

Az őszi kollekció bohém, miközben drámai, mintás, és mégis letisztult. Hogy hogyan keverjük ezeket a stílusokat, már csak rajtunk áll. Mi nem tudtunk ellenállni egy-két remek darabnak. Érdemes benézni!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...