Újabb helyen ismerték fel, hogy a „vegán hús” nem létezik - jól be is tiltották a használatát

Franciaország után az egyik amerikai állam is betiltotta, hogy a különböző húsalternatívákat „vegán húsnak” nevezzék. Nálunk is előfordulnak érdekes vegán fantázianevek.

Néhány hónapja a francia kormány törvényben tiltotta be, hogy a hús alternatívájaként szolgáló termékeket, ételeket HÚSKÉNT forgalmazzák. Most az Egyesült Államok egyik államában, Missouriban döntöttek hasonlóképpen. Az országban a növényi alapú termékeket gyakran nevezik VEGAN MEAT-nek, azaz „vegán húsnak” . A most hatályba lépett törvény szerint nem lehet tévesen beállítani húsnak egy terméket, ha az nem tartalmaz állati eredetű húst.

Ezentúl tehát nem létezik vegán húsgolyó, növényi alapú bacon és más vegán hústermékek sem. Azok az élelmiszervállatok, amelyeknek ilyen elnevezésű termékeik vannak, át kell hogy nevezzék azokat.

Aki megszegi a törvényt, azt akár ezer dollárra (kb. 280 ezer forint) is büntethetik.

Vannak azonban olyan vállalatok, akik nem hagyják annyiban a dolgot, és pert indítanak Missouri-állam ellen. Szerintük a most hatályba lépett tiltás a sajtószabadságot és a kereskedelmi törvényeket is sérti, ráadásul az alkotmányba is ütközik is.

Vegán fogások oldalunkról:

Ne gondoljuk, hogy Magyarországon nincs probléma. A növényi alapú étrendet hirdető éttermek, büfék előszeretettel teszik oda a „vegán”jelzőt húsmentes ételeik elé. Mi találkoztunk már vegán marhaburgerrel, vegán hortobágyi palacsintával, és vegán gulyáslevessel is. Maradjunk annyiban, hogy ezek sem túl szerencsés elnevezések.

Ezeket olvastad már?

via Foodbeast

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.