Nem fogadalom, hanem elengedés: így készülnek az új évre a japánok

Japánban az új év nem fogadalmakkal indul, hanem egy mélyen gyökerező, szimbolikus rendrakással, ami az elengedést szolgálja.

Az év végi nagytakarítás – az ószódzsi – nemcsak a port tünteti el, hanem a múlt terheit is. Ez a japán hagyomány egyszerre szól fegyelemről, közösségről és lelki megújulásról, és olyan szemléletet kínál, amely segítségével az új év fogadalmak helyett az elengedésről szól.

Újévi ünnepség Japánban
Különleges rituáléval indítják az évet a japánok

Több mint takarítás

Japánban az év vége a megtisztulás ideje. Az ószódzsi nem egy gyors rendrakás, hanem tudatos, alapos folyamat, amelynek célja, hogy az emberek tiszta térrel és tiszta lélekkel lépjenek át az új esztendőbe.

Évszázados gyakorlat

A szokás eredetileg az otthoni oltárok megtisztításáról szólt, hogy méltó módon fogadhassák az új évhez kapcsolódó isteni erőket. A 17. századtól kezdve a nagytakarítás intézményesült: december végén még a központi hatalmi épületeket is tetőtől talpig kitakarították. A régi elnevezés – „susuharai”, azaz a szénpor elsöprése – jól mutatja, milyen konkrét és egyben jelképes jelentése volt a folyamatnak.

Nincs eldugott sarok

Az ószódzsi során valóban minden sorra kerül. Ablakok, szegélylécek, bútorok alja, háztartási gépek mögötti területek – semmi sem maradhat rejtve.

A takarítás gyakran közös családi program, amelyben a gyerekek is részt vesznek, így már fiatal korban megtanulják a felelősségvállalást a környezetükért.

A rendrakás része a felesleges tárgyak átválogatása is, amely szorosan kapcsolódik a „mottainai” gondolkodáshoz: nem pazarolni, hanem megbecsülni azt, amink van. Iskolákban és munkahelyeken szintén elvégzik az év végi nagytakarítást, közösségi élménnyé téve a lezárást.

Ez a japánok titkos módszere a fogyáshoz

A japánok számára az evés nem csupán biológiai szükséglet, hanem a harmónia része. A Hara Hachi Bu ezt a szemléletet testesíti meg: az önuralom és a mértékletesség gyakorlását a mindennapokban. Talán éppen ez a hozzáállás az, ami hozzájárul ahhoz, hogy az okinavai emberek nemcsak tovább, hanem kiegyensúlyozottabban is élnek.

Nosalty

Mit vihetünk tovább belőle?

Az év végi nagytakarítás nem a tökéletességről szól, hanem az odafigyelésről. Arról, hogy időt szánjunk a környezetünkre, és közben önmagunkra is. Egy tisztább tér gyakran tisztább gondolatokat is hoz, és segít valóban új lappal kezdeni az évet.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ebben az esetben nem ajánlott céklalevet inni

Bár a céklalé számos egészségügyi előnnyel bír, nem minden napszakban ideális választás. Lefekvés előtt fogyasztva megzavarhatja az alvást, ezért érdemes tudni, mikor jobb inkább kihagyni, és mikor ajánlott inni.

Top Receptek

Tócsni sütőben sütve

Gyorsan szerettem volna kevés munkával elkészíthető vacsorát. Szerencsémre van egy remek konyhai robotom, amelyik szinte mindent elvégez helyettem, így 2 perc alatt lereszeltem őkelmén a ...

Havas Álom

Ezt a tortát édesanyámmal közösen találtuk ki, ő az aki tanított sütni-főzni ezért jó, megtisztelő volt, hogy vele alkothattam meg, ezt a saját fejlesztésű tortát. Remélem ...