Tüü Péter lett Magyarország sommelier-bajnoka, gratulálunk

Az Arany Kaviár-os Tüü Péter lett Magyarország sommelier-bajnoka, immáron másodszor. Gratulálunk!

Immár másodszor nyerte el Tüü Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében; a második helyen Angermann László (Onyx), harmadikként pedig Evans Viktória (Caviar&Bull) végzett.

Tüü Péter az első helyezett

Az idei verseny elődöntőjének az egri vár adott otthont szombaton. Az első forduló résztvevői írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, közülük három szakember jutott tovább a Gundel étteremben megrendezett döntőbe - közölte az MTI-vel vasárnap a Masosz.

A döntőben induló sommelier-k többek között arról adhattak számot, hogy miként állják meg a helyüket olyan éttermi helyzetekben, amikor a pezsgőt kell felszolgálni és ételekhez italokat ajánlani, valamint különböző borokat és párlatokat is fel kellett ismerniük.A neves szaktekintélyekből összeállt zsűrit Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok vezette; a verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, a főtámogató a Törley Pezsgőmanufaktúra volt.

Tüü Péter 2017-ben már megnyerte a Magyar Sommelier Bajnokságot, további két alkalommal pedig dobogós helyen végzett.

A döntőt megelőzően a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence-díjának 2018. évi nyertesei vették át a plaketteket és a főtámogatói ajándékokat Slezsák Zoltán elnöktől. A

Ezt láttad már az ízHUSZÁRon?

A külföldön Michelin-csillagot szerző Rácz Jenő séf végre itthon nyit éttermet

MTI

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...