Ezzel a trükkel tudhatod meg előre, mit rejt a Kinder tojás

A TikTokon terjedt el egy trükk, ami leleplezi a Kinder tojások titkát. Ezzel sajnos a meglepetés élménye is csorbát szenvedhet.

A Kinder Meglepetés tojás generációk óta izgalmat és örömöt hoz kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Kinder csoki, finomsága mellett a legnagyobb vonzereje mindig is a belsejében rejlő meglepetés volt – de most úgy tűnik, egy apró jelölés segíthet előre megtudni, hogy figurát vagy egy összerakható játékot rejt-e a tojásunk.

Úgy tűnik, vége a meglepetés varázsának

Úgy tűnik, a Kinder Meglepetés tojás nem is olyan kiszámíthatatlan, mint eddig hittük! Egy TikTokon terjedő észrevétel szerint a Kinder tojás csomagolásán található „A2A” kód árulkodó jel lehet, amely nagy valószínűséggel egy előre elkészített figurát jelent, nem pedig egy szétszedhető műanyag szerkezetet.

Lehet benne valami, mert az utóbbi időben egyre több vásárló figyelt fel arra, hogy a Kinder tojás csomagolásán lévő kód között az „A2A” jelölésű tojások szinte mindig figurát tartalmaztak. Más kódok esetében viszont könnyen lehet, hogy egy összerakható játékot rejt a csokitojás.

Bár a Kinder hivatalosan nem erősítette meg ezt az információt, számos vásárló visszaigazolása szerint az „A2A” kód valóban figurát jelent.

Az is lehetséges, hogy a Ferrero idővel változtat ezen a rendszeren, hogy fenntartsa a meglepetés élményét, azonban, akik figurákat szeretnek gyűjteni, azoknak jól jön ez az apró TikTok- trükk.

Forrásunk volt.

Olvass még csokoládéról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...